2024.03.20 09:14 – (Marsbook Kiadó)

2024 „Fényvesztve” verspályázat

…a legnagyobb illúzió, hogy van még elég időnk!

Ennek a pályázatnak a beküldési határideje lejárt! További pályaműveket nem fogadunk el rá!

A 2023-as „Fényvesztve” verspályázat EREDETI kiírása az alábbi linken érhető el:
[Eredeti pályázati kiírás]

  • 2024.02.18-án 19 órától indult a „nyíltvégű” verspályázat.
  • 2024.03.19 07:45-kor beérkezett az utolsó pályamű is, amely elfogadásával elértük a tervezett terjedelmet, így a pályázat lezárult.
  • Az összes beadott anyagot szerkesztjük és korrektúrázzuk, majd egyeztetve a szerzőkkel, „kiadványkész állapotba” hozzuk.
  • 2024.04.10. Lelepleztük a verseskötet borítóját, ami egyérelműen jól sikerült.
  • 2024.04.19 Elkészültek a kötetek nyomdakész, betördelt verziói, ezzel párhuzamosan lehetővé tettük az előrendelést is. Az első ígéret 05.02 volt a nyomda részéről, ezt később – érthető okokból – 05.03-ra módosították. Tehát vélhetően ekkortól tudjuk mejd elkezdeni postázni a kapott kiadványokat.

A beválogatott pályaművek (87 vers):

Sorszám Név Mű címe Megj.
2Tóth TamaraMikor egyedül vagyokKiadványkész állapotban
3Erdős SándorKödös falakKiadványkész állapotban
4Máté-Király MártaNem féltemKiadványkész állapotban
5Fekete-Lázár DorottyaTíz év nélküledKiadványkész állapotban
6Liana RawinSzörnyetegKiadványkész állapotban
7Szebegyinszky RékaMi vagyok nélküled...Kiadványkész állapotban
8Zöldi LászlóTipródom némánKiadványkész állapotban
9Egyed-Husti BoglárkaCsöndKiadványkész állapotban
10M. Karácsonyi BeaCsillagszeműKiadványkész állapotban
11Hatt AndreaSodródásKiadványkész állapotban
12Kiss IstvánHiányzol mama!Kiadványkész állapotban
13Natali SandersLényetek fénye világítja utam.Kiadványkész állapotban
14Bagoly AndreaTávol tőledKiadványkész állapotban
15Petőh-István JenniferVárakozásKiadványkész állapotban
17Oláh TímeaEmlékezésKiadványkész állapotban
18Radnóti ÉvaAz üres kastélyKiadványkész állapotban
19Kovács KatalinMama...Kiadványkész állapotban
20Szabó AttilaHajnaltól hajnalig Kiadványkész állapotban
21Helena WhiteMegáll az időKiadványkész állapotban
22Gulrich Ildikó A szív mely elaludt Kiadványkész állapotban
23Mészárosné MayaHallod, vagy nem hallod, én hozzád szólok.Kiadványkész állapotban
24Logan Ainsley MooreMég mindig várlakKiadványkész állapotban
25B. Hargitai MargarétaDöme angyal lettKiadványkész állapotban
26Mojzner FerencElmentélKiadványkész állapotban
27A.K. AndrásFényhazába térveKiadványkész állapotban
28Halászné Magyar MártaÉdesanyámat elengedveKiadványkész állapotban
29Herda DiánaNem egészenKiadványkész állapotban
30Szegő JuditAmikor utoljára kimentél az ajtónKiadványkész állapotban
31C.G. TurnerCsak ő meg énKiadványkész állapotban
32Mészáros TamásZord lett a télKiadványkész állapotban
33Iochom ZsoltHarangoznakKiadványkész állapotban
34Kovács BertoldMajd mesélekKiadványkész állapotban
35Dorothy GrayNélküledKiadványkész állapotban
36Fanni Sacerdossaz óriási zöld plüsshalraKiadványkész állapotban
37M. Jósvai ÉvaAz édesanya temetéseKiadványkész állapotban
38KövecskeÖrökké, őrültenKiadványkész állapotban
40Ilonka Anna Felhőn ülünk Kiadványkész állapotban
41T. Fiser IldikóMég ma is látom...Kiadványkész állapotban
42Hernádi BenceKarácsonyi Üdvözlőlap MamámnakKiadványkész állapotban
43Nagy Georgina ViktóriaÉdesanyámnakKiadványkész állapotban
44Molecz KrisztiánGyászolokKiadványkész állapotban
45Győri Szabó GáborEmlékszemekKiadványkész állapotban
46Magyar TímeaSírfelirat Kiadványkész állapotban
47Veress ZitaNincsen már AnyámKiadványkész állapotban
48Pete MárkZárvaKiadványkész állapotban
49Lantay ÉvaNeved a Cs-nélKiadványkész állapotban
50Cserni AndrásSzavaltálKiadványkész állapotban
51Horváth ZoltánCsókok édesanyámnakKiadványkész állapotban
52Szalainé Erdélyi TündeSzomorú karácsonyKiadványkész állapotban
53Szaszkó Bettina Még mindig érezlek Kiadványkész állapotban
54Szarka ZoltánA szarkaKiadványkész állapotban
55Elfrida Angel BrooksItt hagytál egyedülKiadványkész állapotban
56Árián-Szigethy FlóraMécses az íróasztalonKiadványkész állapotban
57Németh NikolettaVallomásKiadványkész állapotban
58Moesma WoodsÉlekKiadványkész állapotban
59Gurzó GyörgynéÉber álomKiadványkész állapotban
60Huber CarmenAmikor az idő megállKiadványkész állapotban
61Katona NickEmlékfoszlányKiadványkész állapotban
64Gyenes GrétiNe törődj velemKiadványkész állapotban
65Szilágyi JúliaPillanatok rem fázisaKiadványkész állapotban
66Barna AttilaDobbanásKiadványkész állapotban
67László BernadettCsendes találkozóKiadványkész állapotban
68Markács Maja M.GyászdalKiadványkész állapotban
69Beruska (Beruska Muzsika)Rózsakert a Holdon (elengedés)Kiadványkész állapotban
70Gál CsabaÁsásKiadványkész állapotban
71Czaun DóraFohászKiadványkész állapotban
72Wünsch LajosHomályos üvegKiadványkész állapotban
73Szabadkainé Ágoston EszterAkik már elmentek...Kiadványkész állapotban
74Fekete AlexHuszonhetesek klubjaKiadványkész állapotban
75Ciprus CecíliaÜres ÓlomházKiadványkész állapotban
76AnzselinÖröklétKiadványkész állapotban
77Potkovácz MilánMeddő nevemKiadványkész állapotban
78Ben FlowerMutus (Némán elengedni)Kiadványkész állapotban
79ShenidaelLelkünk fájdalmaKiadványkész állapotban
80Gáll CsillaHa most akkor lenneKiadványkész állapotban
82Dushan LechkyUtóképekKiadványkész állapotban
83Vass RóbertElkéstemKiadványkész állapotban
84Lamos Bendegúz MárkMondd meg neki...Kiadványkész állapotban
85Bíró JózsefFantomKiadványkész állapotban
86Palásthy AndrásHiányzolKiadványkész állapotban
87Huba MihályBenedekKiadványkész állapotban
88Kozák Dániel GyulaUltimátumKiadványkész állapotban
89Boda KrisztinaElnézett napsugárKiadványkész állapotban
90Handó szent IstvánGyászindulóKiadványkész állapotban
91Domonkos József Apánk utolsó óráiKiadványkész állapotban
92Tóth TimeaTemetésKiadványkész állapotban
93Kádár IlonaHol vagy?Kiadványkész állapotban

2022 Fényvesztve

Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is:

Minden sütit elfogadok


Nem fogadom el a sütiket!

Információkat olvasnék a sütikről
cikk_2024_fenyvesztve