Igen régóta esedékes a webfelületünk fejlesztése, mivel anno, az indulásunkkor csak arra koncentráltunk, hogy megbízhatóan működjenek az alapfunkciók és az adminfelületek minél inkább segítsék a munkánkat. Az elmúlt év produktív időszaka után, az év végi leálláskor előkerültek azok a tervek, amelyeket már a kezdetektől dédelgetünk, de a folyamatos hajtás alatt nem volt időnk a megvalósításukra.
A kiadóban tehát átbeszéltük, melyek azok a projektek, felületi változtatások, amelyeket szükségesnek érzünk és nekiugrasztottuk a rendszergazdánkat.
A felület arculatán nem kívántunk komolyan változtatni, mivel azt tapasztaljuk, hogy a tartalom sokkal több látogatót vonz, mint a csilivili külső. Példaként hozhatnánk kismillió, dizájnerek által megálmodott kiadói honlapot, amelyeket a statikus tartalom miatt a kutya sem látogat, de egyrészt senkit sem kívánunk „savazni”, másrészt igazából mi sem látogatjuk ezeket a felületeket, miért példálóznánk tehát velük. Az arculatunkon tehát igazából csak a használhatóság javításának mértékéig változtattunk, változtatunk.
Első lépésként némileg optimalizáltuk a nyitóoldalt. Bízunk benne, hogy a dinamikus tartalom jobb használhatóságot eredményez majd mind a mobileszközökön, mind pedig az asztali gépeken böngészőknek.
Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):