0
v
2025.02.13 10:30 – (Marsbook Kiadó)

Az „Ellenséged ellensége” novellapályázat nyertese

…nagyon szoros versenyben végül sikerült döntenünk.

Újfent nagyon sok szórakoztató és elgondolkodtató történetet olvashattunk zsűritagként. A rendszerünk sajátosságaiból adódóan nem mindenki nézett át minden írást, hiszen amit valaki „kivétózott”, az kiesett. A bent maradt művek sorrendjét – és ezzel együtt a nyertes megállapításának módját – úgy határoztuk meg, hogy a zsűritagok listáit összevetve megnéztük, melyik írás szerepel mind a négy listán a legjobbak között. Ezúttal azonban nem akadt ilyen mű, ami annak volt köszönhető, hogy rengeteg kiváló írás érkezett. A bőség zavarában pedig hajlamosak voltunk eltérő szempontok alapján értékelni, így a vélemények is nagyon különböztek.

A következő körben tehát azokra a művekre fókuszáltunk, amelyek legalább három zsűritagnál szerepeltek lehetséges favoritként. Itt már bőségesen akadt anyag; ebben a halmazmetszetben összesen 17 mű maradt, amelyek ábécérendben a következők voltak:

  • Amethyst Sama: Sejtetés
  • Bartos Anita: Illúzió
  • Fazekas Zspider Zsolt: Ivarr, az Ördög
  • Juhász Bálint: A képtelen történet
  • Kavisánszki Péter: Doppelgänger - Sikoly a tükörben
  • Korbely Csaba: Brown TB420 vitás ügye
  • Kovács István: Csörgőkígyók és sakálok
  • Kovács Katalin: M. I.
  • Makk Máté: Utolsó próbálkozás
  • Molnár-Szabó Emma: A Postás
  • P. Lambert (Lambert Péter): A Kordé
  • R. Harbinger (Szabó Gábor): Csodavonat
  • Sylvia Wood: Jól vigyázz a patkányokkal!
  • Thomas Taylor: Háború van
  • Várdai Brúnó Csaba: Félédes keringő
  • Vaskó Márton Péter: Barát és ellenség
  • Vass Róbert: Vihar a kricsmiben

Ez továbbra is fejtörést okozott, de a tegnap délutánt rászánva végül meghoztuk a döntést. Igyekeztünk olyan művet kiválasztani, amely a lehető legrelevánsabban adja vissza a megjelölt témát, szórakoztató, esetleg sajátos nézőpontot alkalmaz, és csavarral vagy csattanóval ér véget. Természetesen ez utóbbi nem kötelező eleme egy novellának, ám valamiért szeretjük, ha egy történet elolvasása után megborzongunk, megdöbbenünk, hangosan felkacagunk, vagy csak annyit tudunk kinyögni: „B****meg…!”

Estére megvoltunk a döntéssel, amit most tudunk nyilvánosságra hozni.

A 2025. évi „Ellenséged ellensége” című sci-fi novellapályázatunk nyertese:

Amethyst Sama a „Sejtetés” című novellájával.

Gratulálunk, és reméljük, hogy ki fogja tudni használni a kiadónk által biztosított lehetőséget!

Amethyst Sama
2025.02.15 14:21
Válasz erre
#10
Köszönöm szépen! :)
Varga Boglárka
2025.02.14 15:40
Válasz erre
#9
Szívből gratulálok
Válasz erre: #5
Amethyst Sama
2025.02.14 14:57
Válasz erre
#8
Köszönöm a gratulációkat! Természetesen élni fogok a lehetőséggel, igyekszek majd, hogy érdekes és olvasmányos legyen a végeredmény! :)

Hangulatjelek
Link beszúrása
Kép beillesztés
Előnézet
Fórum infó
Ugrás a cikkhez
Hozzászólás:

A témához kapcsolódó oldalak:

Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):


Nem fogadom el a sütiket!

Információkat olvasnék a sütikről
cikk_2025_ellenseged_ellensege_eredmenyhirdetes