Megjelent könyveim

Túléljük a társadalmunkat fenyegető veszélyeket? Örök kérdés ez, amelyet az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban teszünk fel egymásnak. Hová vezet az emberi kommunikáció egyre kétségbeejtőbb félresiklása? Az egész társadalom vagy csak egy szűk elit érdekeit szolgálja-e a robotika kiteljesedése? Megtaláljuk Istent, vagy végleg elveszítjük? Létrejön-e valódi mesterséges intelligencia, és ha igen, akkor miként?

A szerző négy lebilincselő kisregényben keresi a válaszokat a „Humán kvartett” című kötetében: a négy független történet térben és időben más-más világokba kalauzol el minket, ahogy a jelenkori problémáink jövő­beli végkifejleteit kutatja. Ahogy a zeneszerző egy négytagú zenekar – kvartett – olykor teljesen eltérő szólamait varázsolja harmóniává, úgy foglalja egységes keretbe ezen meséket a jövő megismerésének vágya.

Hagyjuk, hogy ez a tudományos-fantasztikus mű sodorjon magával minket idegen, felfedezésre váró bolygókon, kommunikációs katasztrófákon vagy vallási konfliktusokon és végtelenül korrupt, értékvesztett társadalmakon át. A meglepő fordulatok és furcsa helyszínek ellenére a középpontban álló ember esendőségében, gyarlóságában vagy jóhiszeműségében önmagunkat fogjuk felfedezni. Engedjük tehát, hogy a hol tragikus, hol szenvedésekkel teli, olykor pedig kacagtató epizódok tartsanak tükröt elénk.

Kristóf Ilona és négytagú csapata internetes szélhámosokra, veszélyes virtuális károkozókra és pszichopatákra vadásznak. Rejtőzködő megbízójuk anyagi támogatása mellett feladatuk ezen veszélyes elemek internetes térből való eltávolítása és kiiktatása.

A nyomozati munka során képbe kerülő Éjsötét Kiadó munkatársaival kommunikálva egyre mélyebb bugyrait ismerik meg az önimádat végzetes poklának, miközben puszta fizikai létük is veszélybe kerül. Vajon sikerül az eszközökben nem válogató ellenfelet legyőzniük? Minden képességüket latba vetve is kétesélyes a játszma még akkor is, ha ők maguk sem finnyáskodnak a módszereiket illetően.

A novelláskötet címadó novellája a „Felelőtlen próféta”, amely egy intergalaktikus törvénysértésen át világít rá arra, hogy a felelőtlenséget sohasem menti fel a jószándék.

A történet főhőse, Anderan Pezgon felsőbbrendű leereszkedéssel teledidakta bóját helyez ki egy csillagközinél alacsonyabb kultúrszintű, elesettnek és nehéz sorsúnak sejtett bolygó telepátiás zónáján belül. Dantoni gőggel néz szembe az eszmei és politikai riválisnak tekintett isteni faj képviselőivel, mondván, hogy ők mind érzéketlenek a fejlettség alsóbb fokán állók gondjai iránt.

A tények és háttérinformációk ismerete nélkül történő „jóemberkedés” azonban többet árthat, mint amennyit használ: igaz ez az egyes egyéni sorsokba való beavatkozáskor, de igaz népekkel, kultúrákkal és adott esetben egy bolygóval való vélt jótékonykodás esetén is. A tájékozatlan civil aktivista lét nem ment fel senkit a károkozásért akkor sem, amikor csupán autók és kirakatok esnek áldozatul. A történet rabosított főhősének, Anderan Pezgonnak ennél sokkal komolyabb kártételért kell megfizetnie, amikor az univerzumunk felett gyámkodó, rovarszerű Lhász faj egy óriás képviselője szembesíti jóvátehetetlen bűnével.

A klímakatasztrófa - amelyről rég tudjuk, hogy eljön egyszer - beköszönt. A túlélésért küzdő kis falu lakói magukon tapasztalják meg, milyen félelmekkel kell szembesülniük a puszta fizikai lét gyötrelmein túl. Milyen kérdéseket kell megválaszolniuk? Az autokratikus berendezkedés szükségszerűen tévút-e? Fel kell-e áldozni a racionalitás oltárán a hitet vagy épp hamis isten dicsőítése célravezető egy sötét, fagyos korban?

A gyülekező kérdések összeroppantják a közösséget és morális szakadékba löki a túlélőket. Létezik kiút? Eljön-e bárki, aki megmenthetné lelkeiket?

A történet erre ad válaszokat úgy, hogy újabb kérdéseket feszeget.

A kisregény eredetileg egy horrorpályázatra készült, ám végül nem küldtem be a megmérettetésre, ugyanis túl sok olyan témát feszeget érintőlegesen, amely túlmutat az átlagos horror eseményhorizontján, így talán nem is horror, inkább horrorisztikus elemeket felvonultató disztópia. Ajánlom mindazoknak, akik szeretnek megborzongani, de vágynak a jövővel kapcsolatban kérdések felvetésére is. (Koncz „Mars” János)

Bizonyos kor elteltével az ember hajlamos rá, hogy belenézzen a visszapillantótükörbe és próbálja kivenni a távoli múltba távolodó emlékek bizonytalanná gyengülő sziluettjét. Ezen rövid írásommal én erre tettem kísérletet több-kevesebb sikerrel. A négy kis történet más-más végkifejletet szült, egy sem olyat, mint amire számítottam. Az esetekből, életutakból akár tanulhattam is, épülni viszont biztosan épültem lelkileg általuk.

A személyes fájdalom megélésének stációit megjárva talán fogékonyabbakká leszünk mások szenvedésének megértésében is. Nem szükségszerűen, de mindenképp nagyobb eséllyel.

Rövid írásomban őszintén mesélek édesapám elvesztéséről, az átélt belső vívódásokról. Ezzel egyrészt – önző módon – magamon segítek, hiszen a dolgok kimondása épp olyan gyógyír lehet a fájdalomra, mint egyfajta gyónás a bűnöktől való belső feloldozásra, másrészt talán azok kínjain is enyhíthetek sorsközösséget vállalva velük, akik hasonló utat jártak, járnak be. Külső szemlélőként a korunk egyik legrettegettebb kórjának és halálokának lépésről lépésre való átélése könyörtelen megrázkódtatás: idegenként is, érintettként is.