A „Felelőtlen próféta” című könyv borítójának készítése

Egy 2004-ben megírt szépirodalmi novellám került a kezembe a napokban, amelyet átnézve úgy döntöttem, hogy publikálom.

Előrebocsátom, hogy nem vagyok grafikus, csupán érdeklődöm a téma iránt, és úgy gondoltam, hogy ha már megírtam, többször átnéztem és szerkesztettem nyolc novellát, amit ki szeretnék adni egy novellagyűjteményként, akkor veszem a fáradságot, és elkészítem hozzá a borítót is. Nem sejtettem, hogy mekkora fába vágom a fejszémet. Egyedül vélhetően nem is jutottam volna idáig, ahol most tartok.

A címadó történet a „Felelőtlen próféta”. Anélkül, hogy kitérnék a történet részleteire, két koncepció fogalmazódott meg bennem: „a felsőbbrendű Lhász lény és az emberszerű rab bemutatása” vagy „az emberalak egy fekete lyuk előtt, némileg misztikus megjelenítéssel”.

Elkészítettem tehát az első verziót, és feltettem pár Facebook-os csoportba azzal, hogy aki szeretne, az mondjon kritikát, amiből tanulhatok.

Ilyenkor jönnek a nagyokos hozzászólások, hogy „ez szar”, meg „bízz meg grafikust”. No, ilyenkor esne jól megfogni a „kritikus” fejét, és finoman beleverni a monitorba, hogy „na, kispajtás, akkor olvasd már el, hogy ez melyik általam feltett kérdésre válasz ez, amit írtál”. De kultúremberek lévén – és mert nem is vagyunk a nagyokosok fizikai környezetében – nem teszünk ilyet.

Végre azért jöttek használható kritikák is, ezért átterveztem az egészet és újramontíroztam.

Ez a verzió már jobban elhelyezte a térbe a háttérben látható csöveket, csak jelképszerűen ábrázolta a rabot, illetve jobban hangsúlyozta a rovarszerű félisten Lhász-t. Ekkor jött az első komolyabb segítség: valaki kijelentette, hogy nagyon látszik, hogy különböző felbontású elemekből és nem kellő odafigyeléssel, túl darabosan ollóztam össze az elemeket. Ez így nem jó semmire!

Mivel nem tudtam az illetőnek közvetlenül üzenetet küldeni, gyors keresgélés után a saját blogfelületéről írtam neki. Ha nem nagy gond, megtenné-e, hogy kifejti jobban, mire gondolt. Valóban érdekelt, de nem sok esélyt láttam rá, hogy választ kapok. De kaptam!

Caelan Rhys művésznevű hölgy válaszolt, és levelében bővebben kifejtette, miért csapnivaló a borítótervem. Ajánlotta, hogy próbáljak kitalálni valami mást. Így született „az emberalak egy fekete lyuk előtt, némileg misztikus megjelenítéssel” koncepció első vázlata.

Szinte azonnal jött a reakció, amikor elküldtem, hogy nem látszik az alak, mert nagyon beleolvad a háttérbe. Átdolgoztam:

„Ez az alak ember vagy idegen? Csak mert idegennek túl emberi, embernek meg formátlan …és a fekete lyuk is túl steril” – érkezett a kritika. Majdnem sírtam. Nagy műgonddal felrajzolt alakom gnóm …és a fekete lyukam sem olyan igazából feketelyukas?

De nem adtam fel:

Egy kis spirális becsillanás az eseményhorizonton belülre a fekete lyuknál és egy kis anatómiai rásegítés az alaknál. De ez kevésnek bizonyult, és jelezte segítőm, hogy például a vállizmok a csuklyánál sohasem törnek ilyen éles szögben.

Nosza!

Az emberalak immár lekerekítettebb lett, a fekete lyuknál pedig merészebben használtam a fényeket. Izgatottan vártam a kritikát.

„Az emberalak alakul, csak a feje fura és az izmai rossz helyre csatlakoznak …és mi az a karján felül” – vagyis ez még nem az igazi – „szép lett a varázsgömb az égen” – jaj! …ilyet mondani a fekete lyukamra. Ehh!

Újrarajzolás, közben soktucat izmos, pucér férfifelsőtest végignézegetése a neten. Ezzel legalább azt tudtam bizonyítani, hogy valaki nem lesz heteroszexuálisból homoszexuálissá pusztán azért, mert olyan anyagokat nézeget, lát. Végül ez lett (emberalak letisztázva, karján lángok élethűre javítása és a fekete lyuk tudományos pontosságú ábrázolása):

„A háttér túl összetett, és fekete-fehérben (ahogy sok e-book olvasón megjelenik) így nem elég kontúros.” Ok! Újra:

Segítőm bíztatott, hogy sokat fejlődtem, de ez az egész még nem az igazi. Próbált rábeszélni, hogy csináljak másik tervet is. Megsértődtem, mert úgy éreztem, hogy immár elértem a grafikázás Chimborazoját. De egy kis dúl-fúlás után újra nekifeküdtem, és elővettem az eredeti elképzelést a Lhász-szal: a rovarszerű félisten ábrázolására fektettem most a hangsúlyt. Igyekeztem érzékeltetni, hogy ők a világegyetem urai.

Elmerültem kicsit a vektorgrafikus ábrázolásmódba, gründöltem egy galaxist, illetve egy rakat kezet rajzolgattam, hogy valami jó szögűt tudjak ábrázolni:

„Túl steril, nincsenek textúrák!”

Ez mondjuk igaz volt. Újabb nekibuzdulással felületeket alakítottam ki. Élőbbeket, mint az első elképzeléskor.

„Jó, jó, de nem figyeltél a fényekre. Honnan érkezik a fény, hogy esik be ...és mi a csoda az a fejpántszerű a homlokán?”

Nekiláttam felületeket nézegetni nappali fényben, lámpafényben. Tényleg nem sok köze volt az általam ábrázoltnak a valósághoz. Javítottam a pupilla nélküli sötét szemgolyó csillogásán is:

„A csuklya esése természetellenes, illetve az olvasót megzavarhatja, hogy egy rovarszerű valamiről beszélünk, a keze mégis túl emberi”

Nagyon sokat kínlódtam a kéz megrajzolásával, árnyalásával, így nem akartam elengedni! Fájt, a sok potya munka – ami valójában nem volt hiábavaló, mivel rengeteget tanultam közben –, makacskodva ragaszkodtam az emberszerű kézhez, de aztán hétvégén megnéztem pár bogarat az erdőben, és egynek sem volt emberi keze. Lerajzoltam tehát egy olyan rovarszerű végtagot, amely ugyan nem emberi, ám mégis képes lenne bonyolult feladatok elvégzésére, fogásra, csavarozásra …esetleg még grafikai munkák elvégzésére is.

A csuklyát lágyabb anyagúra terveztem, áll alatt megkötősre. Átdolgoztam a galaxis képét is és lejjebb vettem az egész ragyogását, hogy jobban kijöjjenek a kontúrok.

Így nézett ki:

Azután tovább finomítottam a részleteken, még lejjebb vettem a galaxis ragyogását és elkészült a véglegesnek tartott verzió:

Természetesen sokkal tapasztaltabb és tehetségesebb mentoromnak ez még egy félig kész műnek tűnik, de én egy hónapnyi keserves tanulás után végtelenül büszke vagyok magamra és nem győzöm megköszönni neki azt a sok-sok segítséget, amit kaptam tőle!