2022.12.01 12:30 – (Marsbook Kiadó)

Egy sikeres pályázat margójára

Amikor belevágtunk, nem tudtuk mekkora munka lesz, és azt sem, hogy milyen buktatókon kell túljutnunk a siker érdekében, ugyanakkor szakmai szempontból mindenképp izgatott minket a kihívás. Mivel eddig csak egyetlen szerzővel dolgoztunk együtt, így semmiféle gyakorlattal nem rendelkeztünk sem a tömeges kapcsolattartás terén, sem úgy általában a kommunikációval kapcsolatban.

Mivel a módszereket minden kiadó féltve őrzi, a titkokat magunknak kellett felkutatni. Nehezebb helyzetben voltunk, mint azok a kincsvadászok, akik a koboldok kincsére vágynak, hiszen nekik irányadásként ott van a szivárvány, amely tövébe a mondák szerint a kis mihasznák elássák az értékeiket.

Szószaporítás nélkül elmondhatjuk, hogy kemény munka volt, és bizony ha a tapasztalatszerzést nem értékelnénk pozitívumként, akkor néha elkeserítő is. Annyi felesleges ide-oda írogatást végeztünk, hogy a végén már mi is belezavarodtunk, és annyi használhatatlan Excel-táblázatot vélhetően kevesen kreáltak potyán, mint mi. Mert ugye, amikor az ember már szépen felépíti magában a rendszert, akkor könnyű, de addig folyvást jönnek az ötletek, azzal pedig az újabb oszlopok, indexek, szempontok.

…és ez csak a táblázatok élete! A weboldalon való leprogramozás során újra és újra belefutottunk abba, hogy ezt így, azt meg amúgy kellene, de akkor az eddigieket át kell írni stb.

Szerencsére – reméljük – ez kívülről talán nem látszott. Ahogy érkezni kezdtek a versek, először még abban sem voltunk biztosak, hogy egy kötetnyi anyag összegyűlik. Hallottunk már „besült” pályázatokról, előfordul az ilyesmi. Aztán telt-múlt az idő és egyre több költemény landolt a postafiókunkban. Szerencsére nagyon kevés olyan írás került a „kalapba”, amelyet valamiféle formai követelmény miatt kellett elutasítanunk. Az elvetés okai közt négy fő érvet kell megemlítenünk: a terjedelmet, a versforma hiányát, a témához való relevancia deficitjét és az aktuálpolitika beleszövését a leadott anyagba.

Bár elég pontosan meghatároztuk a maximális terjedelmet, akadt olyan lelkes amatőr költő, aki hosszú, több tíz oldalas balladát küldött be nekünk. Akadt olyan pályázó, aki egészen konkrétan egy rövid novellát küldött nekünk, amit a legnagyobb jóindulattal sem tudtunk versként értékelni, mint ahogy olyan is, aki a megadott tematikát maximálisan figyelmen kívül hagyva a szülővárosáról írt. Tőlük ugyanúgy el kellett búcsúznunk, mint attól lánglelkű forradalmár költőtől, aki a kiírás ellenére szerette volna, ha az ő versén át jut el az állami döntéshozókhoz (vagy az ellenzékükhöz) az üzenet, hogy „takarodjanak”.

Nagy szerencsénkre a többség pontosan ráérzett a témára. Ez nagy örömünkre szolgált, mivel így szélesebb palettáról szemezgethettünk, ugyanakkor megnövelte a munka mennyiségét, hiszen minden verset mindannyiunknak többször is el kellett olvasni, mindezt úgy, hogy a segítőink legtöbbje ezt nem főállásban, hanem munka után végezte. Mert a költemény nem adja magát mindig könnyen! Van persze olyan rímes többsoros, amely exoterikus módon azonnal felfedi a mondanivalóját, de akad olyan is szép számmal, amelyet csak sokadik olvasásra ért meg az olvasó. Bár igyekeztünk alapos munkát végezni, könnyen előfordulhat, hogy volt olyan mű, amely igazi mondandója minden törekvésünk ellenére is rejtve maradt előttünk; ha így volt, azt sajnáljuk, és elnézést kérünk a szerzőjétől.

A sok beérkezett mű igen nagy mozgásteret biztosított, ugyanakkor felelősséget is rótt ránk: kiválasztani a „legjobbakat”. Ráadásul a „jóság” ebben az esetben meglehetősen szubjektív fogalom volt. Valójában nem tudtunk dönteni a sok jó írás közt, ezért inkább a témához való relevanciát fogadtuk el fokmérőnek, mert… „hát valami alapján döntenünk kellett”. Hosszas olvasgatás és jó néhány vitát követően felállítottunk egy beosztást, amit onnantól kezdve szamárvezetőként használtunk.

Jött a pályázat befogadásának lezárása utáni legnehezebb rész: maga a szerződés. Jogász segítséggel sikerült egy mindkét fél számára korrektnek mondható szerződést megszövegeznünk, majd nyilvánossá tennünk. Az első körben bent maradt költők egy része azonban egyszerűen le sem töltötte azt, amin meglepődtünk. Nyilván senkit sem kötelezhetünk arra, hogy legalább elolvassa a lehetséges együttműködés jogi alapját képező irományt, de azért az kérdéseket vetett fel, hogy akkor miért küldte be valaki a saját írását egy pályázatra, ha nem érdekli az érdembeli folytatás. Nem kívántunk utánajárni, hiszen inkább azokra akartunk koncentrálni, akik szerettek volna megjelenni akár a nyomtatott, akár az e-book kiadványunkba.

Egyetlen érdekes mozzanat történt a jelenséggel kapcsolatban, amikor egy ismeretlen e-mail címről megkeresett minket valaki, hogy figyelmeztessen róla: mások „aknamunkát” végeznek a hátunk mögött, megpróbálva befeketíteni minket és lebeszélni a bekerült pályázókat az együttműködésről. Mivel mi senkinek sem adtunk ki adatokat senkiről (még a kiírásokban is csak monogrammokkal jeleztük az indulókat), csak feltételezéseink voltak, miként tudott bárki is ilyen jellegű üzeneteket írogatni. Nos, az elején nevezett forrást is követhettük volna, és nekiállva egy belterjes nyomozásnak, talán kideríthettünk volna olyasmiket, amiket amúgyis sejtettünk; de egyrészt a verseskötetek elegendő – és lényegesen örömtelibb – elfoglaltságot biztosított ennél a tevékenységnél, másrészt úgy voltunk vele, hogy majd igazol minket azok elégedettsége, akik belénk helyezték a bizalmukat. Vagyis nem jártunk utána a mendemondának. A sötétben bújkáló rosszakarónknak pedig? ...sejtjük ennyi volt az összes öröme. :)

A munka tehát szépen haladt és bőségesen elég író bízott meg bennünk ahhoz, hogy elkészülhessen a „Létvágytalanség” és a „Túlpart nélkül”. Az egész folyamatot annyira sikeresnek értékeltük, hogy komolyan elgondolkozunk a folytatáson, ám talán ennek a komor hangulatú témának a feloldozására valami vidámabb ellenpontozással. Végül is mi az, ami kirángathat mindannyiunkat a jelenlegi értékvesztett állapotból? Kizárólag a pozitív gondolatok.

Akárhogy is alakul, most pihenünk egy-két napot, aztán már tapasztalattal a hátunk mögött építjük fel az újabb pályázatot. Lehet, hogy nem lesz népszerű az intézkedés, de a pályaművek beadását eleve szerződés aláírásához kötjük majd, amelyben lekötjük, hogy az elkészülő kötetek valamelyikébe való beválogatás esetén él a szerződés. Ennek az oka egyszerű: nem szeretnénk olyan művek olvasásával fecsérelni az időnket, amelyek sorsa cseppet sem érdekli a szerzőjét vagy egyszerűen tesztként kívánja használni a pályázatunk lehetőségeit. Ellenben maga a pályázat kiírása, és feltöltési rendszere egyszerűsödik, de ezt majd annak idején mindenki megnézheti.

Most tehát jön egy kis pihenő, aztán reméljük, hogy a folytatásban sok ismerős arccal, névvel találkozhatunk majd!

Minden szerződött írónknak köszönjük a részvételt és kérünk mindenkit, ha kérdése, kérése van felénk, akkor nyugodtan keressen meg minket a .hu e-mail címen, vagy a kapcsolattartást végző megbízottunk e-mail címén a címen.


A témához kapcsolódó oldalak:
cikk_egy_siekeres_palyazat_margojara