Egy hete indított szavazásunk témája a weboldalunk használhatósága volt, és a szavazatok, illetve a szavazatok kapcsán beindult Fórumos diskurzus kifejezetten hasznosnak bizonyult.
Összesen 52 szavazatot kaptunk, amelyek eredménye itt tekinthető meg:
Mi derül ki a felmérésből?
1. A weboldal használhatóságát a legtöbben jónak ítélik meg. Ezt az elégedettséget igyekszünk megtartani, illetve növelni a fejlesztéseinkkel (jelenleg pl. több vasat is tartunk a tűzben, ezek közül a legfontosabb a felület reszponzívvá tétele, azaz oly módon áttervezni a fontosabb felületeket, hogy a megjelenés minél optimálisabb legyen, minél olvashatóbbá váljon). Néhányan jelezték, hogy jó lenne egy jól használható tartalomjegyzék, amit már létre is hoztunk, illetve felmerült egy teljes weboldalra kiterjedő kereső létrehozásának óhaja. Ez utóbbi nagyobb falat, de dolgozunk rajta.
2. A megjelenő pályázataink a legtöbbek számára egyértelműek, de mivel érzünk némi bizonytalanságot, ezt a témát körüljárjuk még később.
3. Az olvashatóságot szinte mindenki jónak ítélte meg, jelezve, hogy esetleg picit lehetnének kisebbek a karakterek. Ezt már meg is oldottuk.
4. A Fórum még kevéssé ismert, de aki használta vagy látta már, az jónak ítélte meg általában. Ennek örülünk, mert a hozzászólás lehetőségét kiemelt fontosságúnak tartjuk, és korábban elég sokszor beleütköztünk a problémába, hogy nem tudunk valós kommunikációt folytatni egy-két esetben.
5. A cikkeink – hála az égnek – szinte egyöntetűen hasznosnak és érdekesnek ítéltettek. Itt tehát csak folytatnunk kell az eddigieket…
6. Az utolsó kérdés volt talán a legérdekesebb: miket szeretnének olvasni a követőink, látogatóink. Itt a felsoroltak közül az alábbiak lettek kiemelve (népszerűségi sorrendben):
A fejlesztési irányvonalak tehát megvannak, újfent a kiadó térfelén pattog a labda. Mivel a szavazás és a hozzá kapcsolódó beszélgetések sok dologra rávilágítottak, nagyjából látjuk, hogy merrefelé kell fejlesztenünk.
Köszönjük a lelkes válaszokat!
Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):