Több mint két éve gyakran szóba került, hogy miként lehetne valamiféle mecénarendszert kialakítani a kezdő írók számára, amellyel segíthetnénk a lelkes amatőrök megjelenését (azon túl, hogy igyekszünk minél több pályázatot indítani). Sok-sok beszélgetést követően 2023 év végén kialakult egy koncepció a fejünkben, amelyben egyrészt a támogatni vágyók, másrészt bizonyos százalékban mi magunk „dobnánk össze” egy-egy gyűjteménykötet elkészülésének árát.

Természetesen – mint mindig, amikor valami újjal próbálkozunk – jött a „mindent szarozó” kibicek fanyalgása: a gazdasági folyamatokhoz vagy a vállalkozásokhoz mit sem értő nyünnyögők megmondták a „frankót”, és kijelentették, hogy nekünk kiadóként kutya kötelességünk lenne finanszírozni olyan kísérleti kiadványok létrejöttét, amelyek megtérülése cseppet sem garantált. Úgy voltunk vele, hogy ha ez így van, akkor „hajrá, gyerekek, csináljátok!” Mi maradtunk az eredeti elképzelésünk mellett.

Az ötlet egyszerű volt: a lelkes amatőrök, akik szerettek volna bejutni a kötetekbe, kifizették a szerkesztői díjakat, amelynek bizonyos százalékáról lemondva a kiadó is beletett a támogatásba, illetve megvásárolható finanszírozói jegyekkel külsős mecénások is hozzájárulhattak a tervezett művek megjelenéséhez. Elméletben a dolog remekül működött, de a gyakorlatban sajnos nem.

Bár meglehetősen sok helyen reklámoztuk az irodalmi támogatás lehetőségét, megkeresve kisebb-nagyobb cégeket is, a mecénások elmaradtak. Nem a megélhetésünket akartuk biztosítani, és nem is akartunk „koldulni”, ezért elkerültük a Patreon vagy Substack platformok adta lehetőségeket. Szerettük volna, ha a művész és a támogató között eltűnnek a közvetítő intézmények.

Sajnáljuk a projekt sikertelenségét, de elgondolkodtunk a miérteken. Vajon a felvilágosodás korában miért működhetett a független, sok esetben kezdőket is támogató rendszer, ma pedig miért nem?

A felvilágosodás korában a vagyon és a hatalom egy szűk, arisztokratikus elit kezében összpontosult, akik a művészetek támogatásával (mecénáskodással) igazolták társadalmi státuszukat és reprezentálták politikai befolyásukat. Ezzel szemben a modern korban a demokratizálódás és a széles körű polgárosodás felszámolta ezt a merev osztályszerkezetet. Gazdaságilag az uralkodói és főúri magánvagyonok helyét a vállalati tőke, valamint az állami költségvetés vette át. A kultúra finanszírozása így a személyes patronálás felől áttevődött az intézményesített pályázatok, a vállalati szponzoráció és a tömegpiaci értékesítés irányába. Napjainkban a művészek már nem egy-egy gazdag egyén ízlésének és politikai elvárásainak vannak kiszolgáltatva, hanem a széles nagyközönség és a diverzifikált támogatási rendszerek alakítják a kulturális életet, ami nem is lenne rossz, de van egy óriási bökkenője a dolognak: ma már senki sem érzi sajátjának az elkészült produktumot, hiszen a mikroadományozás miatt felaprózódó státuszérték elenyészővé lett.

Ha szóba kerül Antoni Gaudi, akkor hamar kiderül, hogy legnagyobb támogatója Eusebi Güell i Bacigalupi gróf volt, mint ahogy Ludovico Maria Sforzáról (Ludovico il Moro) sem titok, hogy támogatása nélkül a zseniális Leonardo da Vinci sem lett volna képes előrukkolni annyi remekművel, mint tette. A mecénások neve tehát fennmaradt, ma viszont az egész valahogy elsikkad: kit érdekel, hogy Bambi345 vagy Tóthfalusi Istvánné, született Manyisták Etelka 3 ezrelékben részt vett egy verseskötet létrejöttében?!

Be kell tehát látnunk, hogy rosszul mértük fel a társadalmi és gazdasági lehetőségeket, illetve engedtünk veleszületett idealizmusunk csábításának. A gyengülő gazdasági mutatók és a nehezedő megélhetés sem kedvezett a finanszírozási rendszernek. Ha csak a nyers számokat tekintjük: a két próbaképp elindított projekt majd két és fél év alatt oda jutott, hogy 17, illetve 21 százalékos fedezetet gyűjtött be (vagyis egy normál, nyomtatott kötet költségeinek ekkora hányadát). Ez nem valami fényes eredmény, lássuk be.

Nem keseredtünk el, hiszen, ahogy ezt valamikor Klapka György elhíresült üzletember mondta: „Minden jó és megvalósult ötletre jut tíz olyan, ami végül nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.”

Mivel a kiadót mindig pragmatikusan működtettük, és igyekeztünk észszerű, nem pedig vágyalapú döntéseket hozni, ezért némi vitát követően úgy döntöttünk, hogy befagyasztjuk a Mecéna oldalt. Az eddig felkerült több mint ezer művet természetesen nem töröljük le, hiszen tiszteljük a szerzőink igyekezetét, és tudjuk, nem rajtuk múlott a siker. Mivel a tervezett projekt nem jött létre az eredeti formában, így a minket megtisztelő mecénások számára visszautaljuk az amatőr írók kiadványaira szánt összegeket. A Mecéna oldalra a továbbiakban nem lesz lehetőség anyagokat feltölteni. A szerzők által feltöltött művek közül azokból, amelyek szerkesztésével megbíztak minket az írók, megjelentetünk egy ingyenesen letölthető kiadványt e-könyv formátumban (természetesen egyeztetve a szellemi termékek birtokosaival, azaz az írásokat létrehozó művészekkel).

A „Mecéna” link lekerül majd a főmenüből, de a továbbiakban is elérhető lesz a menüfül megnyitásával, illetve a konkrét művek továbbra is linkelhetők lesznek az eredeti URL-ekkel. A szerzőket külön-külön tájékoztatni fogjuk privát e-mail-ben is a fejleményekről.