Amióta a kiadónk elkezdte a tevékenységét, több alkalommal is felmerült a kérdés, hogy mi alapján utasítunk el egy-egy írást. A kiírások és a kommunikációnk egyértelművé teszik, hogy az esetleges elutasításokhoz nem fűzünk külön magyarázatot a rövid, egy-két szavas indokláson kívül, ami a táblázatban is látszik majd. Ugyanakkor az elutasított írások szerzőiben – és persze másokban is – felmerülhet, hogy milyen alapon döntünk arról, hogy egy írás megjelenjen-e vagy sem az általunk megjelentetett antológiában.

Úgy gondoltuk tehát, hogy bemutatjuk azokat a támpontokat, amelyek alapján döntünk.

A beválogatás folyamata az alábbiak szerint zajlik:

• 1. Ellenőrizzük, hogy érvényes-e a szerződés, amit a szerző visszaküldött. Ha minden rendben, jöhet a következő lépés.
• 2. Egy kolléga ellenőrzi az „objektív kizáró tényezőket” (erről lejjebb olvashat). Ha itt minden rendben, jön a 3. fázis.
• 3. A beválogatáshoz arra van szükség, hogy a táblázatban a mű címe mellett megjelenjen a „4 pipa”. Itt „szubjektív kizáró tényezők” döntenek (erről is lejjebb olvashat). Az elbírálást nem egy ember végzi, és mindenkinek vétójoga van, amit a többiek nem kérdőjeleznek meg. Ha csak egy vétó is érkezik, a mű sajnos az „elutasítva” címkét kapja. Ha megvan a négy pipa, jön a következő fokozat.
• 4. Szerkesztés, korrektúrázás és a szerzővel való egyeztetés. Ez általában „sima ügy”. Itt egykörös megvitatás zajlik, ritkán szükséges több körben tárgyalni. Jelezzük: nem szoktunk senkit elutasítani amiatt, hogy a szerkesztést vagy a korrektúrázást vitatja (természetesen a „csak” és az „én így akarom, gondolom” nem indoklás, főleg nem nyelvtani kérdésekben). Ugyanakkor sajnos volt már példa olyan szerzőre, aki elzárkózott minden kompromisszum elől, és kijelentette, hogy az általa írt szöveg szent. Ilyenkor nem tehetünk mást, mint sok szerencsét kívánunk a teológiai előmenetelhez, és kivesszük az adott novellát a pályázatok közül. Ha itt is minden rendben halad, jön az utolsó fázis.
• 5. Zsűrizés. Ez számunkra talán a legnehezebb, főleg amikor erős a mezőny. Ugyanakkor itt már minden korábban elfogadott mű bekerül az antológiába, tehát a zsűrizésnek nincs kiejtő szerepe. Itt csak a nyertes írásról, azaz a nyertes szerző kilétéről döntünk.

Két dolgot előre tisztázni kell, mielőtt tovább magyaráznánk:

• 1. A szerző nem az ellenségünk, ezért nem fogjuk ok nélkül, irigységből vagy haragból elutasítani, ahogyan a szöveggondozást sem azért végezzük, hogy „kiirtsuk az eredeti ötleteket” vagy „kiheréljük a művet”. Ebben kifejezetten simulékonyabbak vagyunk az átlagnál, mivel célkitűzésünk, hogy az író lehetőleg tényleg magát adhassa.
• 2. Csak azért, mert valakinek gyenge a helyesírási készsége, még nem lesz elutasítva automatikusan. Ha valaki ügyetlenül használja a vesszőket, mondatvégi írásjeleket, rosszul írja le az összetett szavakat, igekötős igéket, vagy sok elütést vét, azt megoldjuk. Többször átnézve javítjuk ezeket. Természetesen szinte lehetetlen, hogy egy könyvnyi anyagban minden hibát kiszűrjünk, de többkörös ellenőrzés után általában viszonylag kevés hiba marad a szövegben.

Lássuk a konkrét okokat, amelyek kiejthetnek egy-egy művet az adott pályázatból:

Objektív okok:

• 1. Ha az írás alul- vagy túllépi a meghatározott terjedelmi korlátokat. Nem vagyunk szőrösszívűek, és néhány százaléknyi eltérés miatt nem zárunk ki senkit, ha egyébként nincs más gond, de a megengedettnél másfélszer hosszabb mű biztosan kiesik.
• 2. Ha az írás nyilvánvalóan nem a pályázatra készült (pl. semmiféle tematikai egyezése nincs, egyértelműen teljesen más a zsánere stb.).
• 3. Ha vét valamely további előírással szemben: pl. kiderül, hogy plagizálás történt, vagy már megjelent máshol, ha a kiírás tartalmazza, hogy csak új mű lehet.
• 4. Ha értékelhetetlen (kinézetében, formátumában, nyelvezetében vagy helyesírásában annyira rossz, hogy ez akár az érthetőség rovására is mehet).

Szubjektív okok (amelyek talán vitathatók, ám mivel az a célunk, hogy valóban élvezhető, jó írások maradjanak csak az antológiában, kénytelenek vagyunk ezeket figyelembe venni):

• 1. Iskolás, túl egyszerű megfogalmazás. Az ilyen írások olyanok, mintha egy általános iskolai beadandót olvasnánk. Lehet, hogy minden benne van ahhoz, hogy jó történet legyen, ám a stílusa unalmas, inkább részletes vázlat, semmint novella.
• 2. Zavaros történetvezetés. Az ilyen írások ide-oda kapkodnak, dramaturgiai okok nélkül váltogatják a nézőpontokat, helyszíneket, idősíkokat. A megírt formában követhetetlenek, élvezhetetlenek. Nem feltétlenül rosszak, ám a rendbe tételük gyakorlatilag újraírást igényelne, ami re nincs kapacitásunk.
• 3. A „katyvasz-effektusos” írás. A random megjelenő, olykor funkciótlan szereplők, a semmiből induló és semmibe vezető mellékvágányok és általában a zűrzavar jellemzik ezeket az írásokat.
• 4. Túl sok logikai hiba. Még egy pszichiátriai kezelés alatt álló mentális sérült naplója is logikus a maga rendszerében. Van azonban, aki ezt nem veszi figyelembe, és egy-egy cselekményrészlet kedvéért szembemegy saját logikájával.
• 5. A történet, ami sehová sem jut el. Néha a szerző nagy gondolatokat próbál közvetíteni, de a cselekmény egy helyben toporog. Erőtlen, gyenge, kusza befejezése feleslegessé teszi a teljes szöveg átolvasását.
• 6. Kliséhalmaz ábrázolása. Például a sci-fiben az űrhajó, lézerfegyver, nyálkás idegen, vagy horrorban a vér- és bélcunami: az ilyen sablonokkal teletömött sztorik nem eredetiek.
• 7. Elcsépelt ötlet. Ha egy sztoriban a jóképű, de sápadt ifjúról kiderül, hogy vámpír, ezer emberből egy sem kapja fel a fejét. Nem könnyű újat írni, de sokaknak sikerül.
• 8. Túlírt vagy minimalista ábrázolás. Ez ismét egy olyan téma, amelyet nehezebb elmagyarázni, mint felismerni. A túlírt szöveg kigyomlálása és a minimalista szöveg normális szintre való bővítése időigényes, néha sziszifuszi munka, amely olykor bekezdések teljes átfogalmazását igényli. Erre sem időnk, sem kedvünk nincs.
• 9. Gyenge, sztereotipikus jellemábrázolás. Amikor a gonosz NAGYON gonosz, de tényleg! Hatalmas, világrengető gonoszságai közepette kidurrantja a vak kisgyerek lufiját is, mert annyira elátkozott. A jó pedig kezét-lábát töri, hogy egy akciójelenet közepén legalább féltucat emberrel lelkizzen, akiknek persze azonnal meg is oldja a problémáit . Az ilyen karakterekre épülő történetek papírízűek, üresek.

Lehet, hogy ezek a kritériumok – főleg a szubjektív döntési szempontok – szigorúnak, önkényesnek, egyesek szerint akár igazságtalannak is tűnhetnek, de úgy gondoljuk, hogy egy antológia sikere, így olvasottsága is attól függ, mennyire jók a benne lévő írások. Márpedig az antológiák célja, hogy az ismeretlenebb tehetségeknek is platformot biztosítsanak az olvasóközönség felé, amit csak akkor tudnak elérni, ha sikeresek lesznek.