Az elmúlt héten rendezték meg a 2026-os Jereváni Nemzetközi Könyvfesztivált, amelyre kilátogattunk – nem résztvevőként, csupán érdeklődőként, mivel úgy gondoltuk, hogy az örmény irodalmi tér problémái sokban hasonlítanak a hazánkéhoz. Sokan nem tudják, de a magyar és az örmény nemzet történelme, lelki alkata és identitása között meglepően mély kulturális és történelmi párhuzamok vonhatók. Bár földrajzilag távol esünk egymástól, mindkét nép sorsát a túlélésért vívott küzdelem, a birodalmak szorítása és a keresztény gyökerek határozták, határozzák meg. Mindkét országra igaz, hogy „rossz helyre” született a térképen, a történelmi csapások miatt pedig mindkét nemzetből tömegek kényszerültek menekülésre, így a határokon túli nemzettársak megtartása folyamatos kulcskérdés.

A közvetlen érdeklődésünk szempontjából azonban talán az előzőknél is fontosabb, hogy mindkét nép kulturális „szigetként” létezik a környezetében, ami felerősíti az önazonosság fontosságát. Beszélt nyelveink egyedisége kivételesnek mondható a maga szépségével és nyűgjeivel egyaránt. Az örmény az indoeurópai nyelvcsalád teljesen különálló ága saját, egyedi ábécével (amelyet Szent Meszrop Mastoc alkotott meg 405-ben). A magyar nyelv finnugor eredetű, szintén egy teljesen idegen nyelvi sziget a szláv és germán tengerben. Mivel nyelvi rokonaik nincsenek a közvetlen közelükben, ezért a kultúra, az irodalom és az anyanyelv ápolása mindkét népnél a puszta túlélés záloga volt a történelem viharában.

A szeptember 4–6 közötti rendezvényt Jerevánban, Örményország fővárosában tartották. A nemzetközi találkozó (Yerevan International Book Festival) programjait áttekintve látható, hogy a esemény idén elsősorban a „Nyelv mint a civilizáció emlékezete” központi téma köré épült. Bár a fesztiválra számos országból érkeztek nemzetközi delegációk, kiadók és szerzők – többek között Oroszországból, Grúziából, Olaszországból, Németországból, Lettországból, Indiából és Szlovéniából –, kifejezetten a nemzetközi sci-fi műfaj fősodorbeli sztárírói közül idén nem hirdettek meg kiemelt vendéget. Mivel a kiadónk fő zsánerei így nem kaptak teret, a kiállítókkal, résztvevőkkel inkább általánosságokról tudtunk értekezni. Itt jegyeznénk meg, hogy az angol mellett – sőt néha helyett – az orosz nyelv ismerete hasznos tudásnak bizonyult, mivel errefelé az általános európai közvélekedést meghazudtolva nem fordítottak hátat az orosz kultúrának. Ez üdítő élmény volt, mivel álláspontunk szerint a politikának nem lenne szabad belefolynia sem a kultúrába, sem az élet egyéb területeire (sport, tudomány stb.).

A magyar és az örmény könyvkiadás, valamint a két ország irodalmi élete szinte tűpontosan ugyanazokkal a strukturális és piaci kihívásokkal küzd. Bár a kulturális háttér különböző, a kis nyelvi piacok és a geopolitikai helyzet miatt az irodalmi terek működése kísértetiesen hasonló nehézségeket mutat. Ezeket nyolc pontban tudtuk összefoglalni:

• Mindkét ország egy-egy izolált nyelvi sziget. Sem a magyart, sem az örményt nem beszélik a határaikon kívül világnyelvként, ami drasztikusan behatárolja a potenciális olvasók számát. Mivel a piac kicsi, a könyveket nem lehet százezres nagyságrendben nyomtatni. Még a nagy kiadók is mindössze 1000–3000 példányos alapkiadásokkal dolgozhatnak, a kis kísérletező kiadók pedig már a néhány százas tételeknek is örülnek. Emiatt az egy könyvre eső fix költségek (fordítás, szerkesztés, tördelés) rendkívül magasak.
• A magas előállítási költségek és a globális papírár-növekedés miatt a könyv mindkét országban luxustermékké kezd válni a helyi átlagkeresethez képest.
• A fenti két ok miatt az egészségesnél sokkal intenzívebben kialakul a „kevés a fóka, sok az eszkimó” hatás, ami rendkívül toxikus légkört képes teremteni. Ezt a közösségi térben nap mint nap tapasztalhatjuk, amikor kiadók fúrják, sározzák egymást, amikor a nagyobb kiadók smúzoló tereket fenntartva igyekeznek ellehetetleníteni az új vagy kisebb játékosokat. Természetesen a világ minden táján folyik a profitért a harc, de a magyar és az örmény piac szereplői kiemelkedően ellenségesek egymással. Náluk csakúgy, mint nálunk, természetes, hogy egy kritika megfogalmazása után az erősebb fél igyekszik jogi lépésekkel való fenyegetést használva elfojtani az eltérő véleményt (lásd. Kleinheincz Csilla vs. Szürkezóna per).
• Az irodalmi mezőnyt mindkét helyen nyomasztó módon uralják a külföldi (főleg angolszász, illetve az örményeknél még az orosz) sikerkönyvek. A nagy nyugati (vagy orosz) bestsellereket gyorsan és profin lefordítják magyarra és örményre is, mert ezek hozzák a biztos profitot a kiadóknak. A nagy kiadók így újabb lépéselőnybe kerülnek, hiszen a kisebbek nem engedhetik meg maguknak a jogdíjak és kapcsolt költségek előfinanszírozását.
• A kortárs magyar és kortárs örmény szerzők műveit külföldön (például angol, német vagy francia piacon) rendkívül nehéz eladni. Hatékony állami támogatási és export-mechanizmusok nélkül a helyi írók beszorulnak a saját kis nemzeti piacaikra.
• Mivel a tiszta piaci logikából következően a magas művészet (verseskötetek, komoly kortárs próza, irodalmi folyóiratok), vagy akár a hazai zsánerirodalom egyik országban sem tudna megélni, mindkét irodalmi tér erősen függ az állami vagy alapítványi támogatásoktól. Ez a kiszolgáltatottság mindkét közegben politikai és/vagy ideológiai megosztottsághoz, a támogatási rendszerek átláthatatlanságához és a független műhelyek állandó létbizonytalanságához vezet.
• Budapest és Jereván ad otthont a jelentős kiadóknak, a nagy könyvterjesztő hálózatoknak és a reprezentatív fesztiváloknak. A vidéki városok, kistelepülések könyvellátottsága és kulturális beágyazottsága mindkét országban rohamosan sorvad emiatt a vízfejűség miatt, a független kis könyvesboltoknak minimális esélyük van a túlélésre a nagy hálózatok és a plázák árnyékában.
• A digitalizáció, a közösségi média és az okostelefonok térnyerése mindkét társadalomban válságba sodorta a hagyományos, lineáris olvasást. A kiadóknak hatalmas energiákat kell mozgósítaniuk (például a közösségimédia-trendek meglovaglásával vagy influenszer-marketinggel), hogy a fiatalságot elérjék. Ezzel párhuzamosan az e-könyvek és hangoskönyvek piaca mindkét nyelven gyerekcipőben jár még.

Összességében tehát nem túl jók a kilátások: a kísérletező kiadványok szinte esélytelenek, a piac pedig folyamatosan szűkül. Pedig nagy szükség van a nyelvi kultúránk fenntartására, mivel – ahogy erről korábban szó esett – számunkra, kis létszámú, nyelvileg unikális népek számára a fennmaradásunk alapja, hogy képesek leszünk-e megtartani beszélt, írott kultúránkat, vagy hagyjuk, hogy anglicizmusok és netszlengek tapossák egyre mélyebbre, majd tüntessék el végleg csodálatos örökségünket…