Megérkezett a kétszázadik beküldött pályamű is az e-mail címünkre. Ez nagyon szép mennyiség, szem előtt tartva, hogy mind a költemények méretbeli korlátja igen szűkre szabott, mind pedig a téma igen speciális.
Többen kérdezték tőlünk, hogy miért nem adunk tematikailag nagyobb szabadságot a pályázóinknak, hiszen úgy a jelenlegi mennyiség sokszorosa érkezhetne be hozzánk versekből.
Miért is nem? Nos a célunk nem sok, hanem kevesebb, de a témához jobban kötődő, aktuális írás beválogatása. Mivel konkrétan a zűrzavaros jelenkor életérzésének megragadása a célunk, a „mindegy miről szól, csak köteteket tölthessünk meg vele” szemléletet eleve elvetettük.
A fentiek ellenére így is nagyon nehéz dolgunk van. Mivel nem kívánunk minden verset feltétlenül megjelentetni a nyomtatott antológiánkban, ezért igen szigorúan kell válogatnunk. Ez borzasztóan nehéz, hiszen a vers az egyik legszubjektívebb irodalmi műfaj: a költemény az egyik elemzőnek talán semmit sem mond, amíg a másikban olyan érzéseket ébreszt, amitől gyönyörűnek, fennköltnek vagy mélyenszántónak érzi a benne közölt gondolatokat.
Mivel mi – vagyis azok, akik végső soron eldöntik majd, hogy a nyomtatott kiadványban kik szerepeljenek – sem vagyunk tévedhetetlenek, így könnyen előfordulhat majd az a helyzet, hogy akad olyan mű, amelyben nem fedeztük fel az áthallást, a rejtett utalásokat, és bár a formai követelményeknek megfelel, mégis kimarad.
A Facebook oldalaink valamelyikén jelent meg az igény arra, hogy valahol ezeket az írásokat is olvasni lehessen majd, ezért meghánytuk-vetettük a kérdést és arra jutottunk, hogy a nyomtatott könyvből kimaradó költeményeket is megjelentetjük egy e-book-ban, amelynek címe: „Túlpart nélkül” lesz. Ebbe mindazok belekerülnek, akik a „Létvágytalanság” kötetből kimaradtak, ám szerződnek velünk. Így egyrészt lehetőséget biztosítunk bárkinek arra, hogy megismerhesse a magyar amatőr költők szélesebb palettáját, másrészt akár vitaalappá is válhat a kiadvány. Természetesen vállaljuk azt is, ha valamely költemény esetében tévedtünk és ezzel a megoldással nem vész el méltatlanul a süllyesztőbe egyetlen többre érdemes szerzemény sem.
Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):