0
v
2025.03.18 09:15 – (Marsbook Kiadó)

Jellemző hibák a PROMPT-rendszerű pályázatokban

…ha tudunk róluk, talán könnyebb elkerülni őket.

Nagy örömmel konstatáltuk, hogy szerzőink kedvező fogadtatásban részesítették új PROMPT-alapú pályázati rendszerünket . Mindig öröm számunkra, ha ösztönzően hatunk bárki kreativitására. Azonban, mint minden újdonság esetében, itt is adódtak félreértések. Ez részben a mi felelősségünk is lehet, hiszen bár igyekeztünk érthetően és egyértelműen fogalmazni, előfordult, hogy a kiírásunk értelmezése félrement.

Hogy a jövőben elkerüljük a szerzők kiesését anélkül, hogy engednünk kellene az elvárt minőségből, megmutatjuk a leggyakoribb hibákat a PROMPT-rendszerű novellaírás kapcsán.

1. A PROMPT figyelmen kívül hagyása

Ha valaki kiválaszt egy promptot a felajánlottak közül, majd egy már meglévő írását küldi be, amelyre csak nagy jóindulattal húzható rá a téma, az jó eséllyel ki fog esni – jellemzően „nem követi a promptot” jelzéssel. Ennél rosszabb verzió, amikor a szerző figyelmetlenségből, hanyagságból vagy akár trükközésből egy teljesen véletlenszerű írást küld be abban bízva, hogy „hátha átcsúszik”. Nos, mivel minden írást legalább négyszer átolvasunk, ennek esélye gyakorlatilag nulla.

2. A prompt „beleszuszakolása” egy random történetbe

Találkoztunk olyan esetekkel, amikor egy vélhetően korábban elkészült írásba valaki erőltetetten beleillesztette az egymondatos promptot, majd ezt kész műként küldte be. Mivel a feladat nem az, hogy „csempésszük be a kapott mondatot úgy, hogy ne szúrja ki a zsűri”, értelemszerűen ez a megoldás sem fog átmenni.

3. PROMPT-burjánzás

Mivel novellákat szeretnénk olvasni és közreadni, nem elegendő, ha valaki a kapott egyetlen mondatos vázlatot pusztán bőbeszédűen kibontja 4-5 ezer leütésben, minden érdemi történet nélkül. Magyarul: nem Gorgiasz-i szócséplésre vagyunk kíváncsiak. A szofista bravúrok és a jó retorikai érzékkel előadott, üres szöveg nem helyettesíti a valódi cselekményt.

4. NOvella

Novellákat szeretnénk zsűrizni – vagyis olyan írásokat, amelyek elindulnak valahonnan, eljutnak valahová, van történetük és szereplőik. Az sem árt, ha a cselekmény érdekes, sőt, esetleg párbeszédek is alakulnak ki, és a végén van valamilyen tanulság vagy csattanó. A témát unalmas, száraz stílusban kibontani önmagában nem elég. Lehetséges, hogy valaki pontosan követi a promptot, de ha a történetet telefonkönyvszerű módon meséli el, akkor nem fog bekerülni. Ennek egyszerű oka van: például a statisztikai hivatal éves jelentése is pontos és alapos, mégis kevesen lapozgatjuk elalvás előtt, mert cseppet sem érdekes.

5. Hé, állj, AI!

Na, ez a kedvencünk. Erről korábban is ejtettünk szót, de most megint előkerült. Miért akar valaki a mesterséges intelligencia, a chatrobot által megírni egy pályázatot, ha írónak tartja magát? Most is futottunk bele ilyenbe, pedig alig kezdődött el a pályázat. Persze a bádogember gördülékeny mondatokat kreál, odafigyel a központozásra (bár átverhet sokakat azzal, hogy az angolszász szabályokat követi) stb., csak épp nem szól semmiről. Öncélú és üres. Az emberi agy pedig kiszúrja a hibát (főleg, ha annyi kortárs írást olvas, mint mi). Szóval nem akarjuk előadni a tévedhetetlen és megkérdőjelezhetetlen arbitrátorokat, de nagy eséllyel ki fogjuk hajítani azokat az írásokat, amelyek létrehozásánál nem csak segített esetleg a ChatGPT, hanem ő maga írta.

Mostanáig egyetlen hozzászólást sem rögzítettünk…

Hangulatjelek
Link beszúrása
Kép beillesztés
Előnézet
Fórum infó
Ugrás a cikkhez
Hozzászólás:

A témához kapcsolódó oldalak:

Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):


Nem fogadom el a sütiket!

Információkat olvasnék a sütikről
cikk_hibak_a_prompt_palyazatokban