Humán kvartett
Részletek Koncz Mars János első sci-fi kisregénygyűjteményéről
A „Humán kvartett” megvásárolható:
[A Marbook Kiadó webshopjában]
A továbbiakban Koncz Mars János, a „Humán kvartett” című könyv szerzője mesél a kisregénygyűjteményéről:
A „Humán kvartett” kisregény rögös utat járt végig, amíg végre megjelenhetett. Ennek részleteiről lejjebb olvashatnak a regisztrált felhasználóink!
A történetekről dióhéjban:
Itt és most magukról a kisregényekről szeretnék szót ejteni, hiszen a nyomtatott könyv fülszövege a terjedelmi korlátok miatt erre nem ad lehetőséget. A gyűjtemény négy műből áll, amelyeket nagyjából egy esztendő leforgása alatt írtam meg. Mivel izgatnak a társadalmi problémák, a technika fejlődésének társadalomra gyakorolt hatásai, illetve mindazok a tényezők, amelyek az emberiség közeli vagy távoli jövőjét befolyásolhatják, igyekeztem ilyen témákat körüljárni, lehetőleg olvasmányos formában.
Az első kisregény „A pokolba vezető út kövei”. Főhőse egy igazi antihős: Amaury Ayoub Ndiaye, egy szenegáli származású, Párizsban élő másodgenerációs bevándorló, aki feketebőrűként drognepperkedésből tartja el magát. Nem igazi bűnöző, inkább csak egy amolyan kisstílű életművész, akit a nőkön kívül nem nagyon érdekel más.
Nem tudni, hogy milyen előzményeket követően, de Amaury szembekerül a helyi albán maffiózóval, Klejdi Spahivoglivel, aki elraboltatja. A cselekmény azonban nem úgy folytatódik, ahogy arra az olvasó számíthatna, ugyanis egy újabb szereplő jelenik meg a színen, ezzel teljesen összezavarva a cselekményeket.
A cselekmény résztvevői rövidesen egyre jobban eszkalálódó problémák közt találjuk magunkat, amelyeken az sem segít, hogy a némileg önzőnek nevezhető és meglehetősen tájékozatlan Amaury jószándékú, de felkészületlen tolmácsként segít a felek közti kommunikációban.
Mindannyian hallottunk már a mesterséges intelligenciáról, amely életre kelve – vagy keltve – szembetalálja magát a teremtőivel, azaz velünk. Az „Én” című kisregényben ezzel a gondolattal játszom el. Ha egyszer megszületik ez a természetfeletti lény, vajon hogyan fog hozzánk viszonyulni? Egyenrangú partnerként vagy a szüleiként tekint majd ránk? Istennek hiszi magát vagy teljesen természetesen fogadja a mindenhatóságát? Mennyire gyorsan fog tanulni? Beindul-e egy exponenciálisan növekvő tudásnövekedés és néhány nap, óra vagy perc alatt eléri a szellemi szingularitást, ahol már rég nem tudjuk majd követni?
Visszatérve a gondolat elejére, a legfontosabb kérdés természetesen a hozzánk, emberekhez való viszonya. Ha a tudatra ébredése első pillanatában már ép, teljes, úgymond „felnőtt” egyed lesz, akkor megpróbál-e elrejtőzni előlünk? Megismerve tudásunk teljes tárházát felfedezi-e gondolkodásunk, dogmáink hamisságát, esetleg azon alaptézisek hibáit, amelyekre a teljes civilizációnk épül?
Rengeteg a kérdés, de egyáltalán nem biztos, hogy akarjuk tudni a választ. Egyáltalán nem biztos, hogy túlnőtt egónk képes lenne elviselni egy olyan tudat által elénk tárt valóságot, amely kívülállóként, külső szemlélőként tekint ránk, és a miénknél sokkal átfogóbb ismeretei vannak. Az „Én” ezt a témát járja körbe.
A harmadik történet, a „Problémamegoldó” a távoli jövőben, a nagy özönvíz után játszódik, amikor az emberiség Allah isteni sugallatát követve megismeri a csillagközi utazás technikáját. Abban a távoli jövőben, ahol az iszlám már egy lenyugodott, bölcs vallás és világnézet, és alkalmazkodva a kor kihívásainak célszerű engedményeket ad, még az is előfordulhat, hogy egy nőből legyen egyes szintű problémamegoldó. Vagyis olyan személy, amelyet a gépesített kasztrendszer vakszerencséje arra talál alkalmasnak, hogy a nagy kérdésekben egyszemélyi felelősséggel döntsön.
Menefer al-Adaviyát az Iszlám Tanács az Aube telepesbolygóra rendeli, ahol egy helyi jelentőségű konfliktust kellene kezelnie. Az útjára elkíséri idős mentora és a kedvese is, ám a helyszínen szembesülniük kell a ténnyel, miszerint az út nem álomutazás lesz. Az életveszélyes kalanddá váló helyzet súlyosabb, mint ahogy azt elsőre gondolták: a nőt mind fizikailag, mind pedig morálisan megviseli, hogy nehéz döntéseket kell meghoznia, tragédiákat kell elszenvednie. Miközben erő felett igyekszik helytállni, megrendül a bizalma a környezete felé, és meginog a hite is.
A utolsó, „Olasz történet” az évszázadunk második felében játszódik, egy szétesett Európában, azon belül is az egykori Olaszország egyik megmaradt részterületén, ahol a helyi maffiaklán oligarchája irányítja az országot. Az egyre fejlődő robotizálás oda vezet, hogy az olcsó és fáradhatatlan munkaerő megjelenésével a kétkezi munkások elvesztik a megélhetésüket, és azt a kevés érdekérvényesítő képességüket is, amelyet a korábbi évtizedekben a multinacionális cégek meghagytak nekik. Szavazati joga csak annak marad, aki adózik, de a beszűkülő munkalehetőségek miatt erre egyre kevesebbeknek marad lehetőségük. A rendőrség végtelenül korrupt, a szociális háló már rég nem létezik. Ebben az elkeseredett korban a kilátástalan jövő előtt álló fiatalok géprombolással próbálnak tenni a fennálló rend ellen.
Sebastian Belocco egy kis banda élén betör egy Rómától délre működő üzembe, ahol alapos munkát végezve, gyakorlatilag az összes „alkalmazottat” tönkreteszik. A pusztítás azonban nem lehet teljes, mivel a véletlen az útjukba sodor egy szériatársainál lényegesen értelmesebb gépet, amely gyakorlatilag megmenti a fiúkat egy sötét végkifejlettől. Menekülniük kell, ám közben olyan adatok birtokába kerülnek, amely megváltoztathatja a jövőt. Kérdés, hogy tudnak-e élni ezen információkkal vagy a korrupció őket is bekebelezi?
A fordulatos események során a szereplők kifejtik, hogy mik a jelenkori társadalmunk buktatói. Nekik persze könnyebb, hiszen a múltba visszatekintve látják, hogy mivé alakul az, ami számunkra a jelen.
A könyv „előélete”, a borítókészítés és hasonlók:
A könyv „előélete”:
A „Humán kvartett” ötlete azután született, miután első helyezett lettem egy – azóta már szerencsére megszűnt – kiadó pályázatán. Miért írtam, hogy „szerencsére megszűnt”? A magyarázat egyszerű: amilyen erős lökést adott az írói karrieremnek az, hogy teljesen kezdő, ismeretlen íróként megnyertem egy meglehetősen szép pénzösszeggel járó pályázatot, olyan hátrányt jelentett később a kiadóval való együttműködés.
Miután a nyertes pályaművemmel megjelent az antológia, úgy döntöttem, hogy összeszedem a nem sokkal korábban írott négy sci-fi kisregényemet, és megbízom az adott kiadót a megjelentetéssel. Nagyon gyorsan sikerült megegyeznünk, számomra meglehetősen hátrányos feltételekkel, de akkor úgy voltam vele, hogy legalább fel tudok majd mutatni valamit, ami a saját produktumom. A megegyezés szerint a kiadó sorba rendezte a kiadásra váró műveket, nekem pedig nem kellett mást tennem, mint kifizetni szerkesztésre egy hatszámjegyű összeget, majd várnom.
A kiadványok lassan fogytak előlem, de közben kezdtem megismerni a könyvpiacot, a kiadókat és megérteni az egész könyvkiadás mechanizmusát. Lassan rá kellett jönnöm, hogy nagyon rossz alkut kötöttem egy olyan kiadóval, amelynek a neve kifejezetten rosszul cseng a könyvpiacon. De a szerződés már élt, így nem kívántam visszakozni.
Aztán a kiadványom elé hipp-hopp bekerült a kiadó tulajdonosának könyve. Ez kicsit meglepett, főleg, amikor mindenféle nyomdai problémákra hivatkozva tologatni kezdték a szerkesztést. Egyre rosszabb lett a hangulatom, és a köztünk lévő kommunikáció is elmérgesedett. Olyannyira, hogy a főszerkesztő kijelentette, hogy egyelőre nem tudnak foglalkozni a könyvemmel, mert lelkileg nincsenek ráhangolódva (sic!).
Itt jegyezném meg, hogy egy kiadóval – tehát egy vállalkozással – kötöttem szerződést, nem valamiféle lelkisegély-szolgálattal: Tehát egy kicsit sem tűntek profinak, ráadásul folyamatosan nyomás alatt próbáltak tartani azzal, hogy ha bármit nem úgy teszek, ahogy ők elképzelik, akkor azzal vétek a szerződésünk ide vonatkozó passzusa ellen, és egyoldalúan felbontják a szerződésem. Mivel hallottam már arról, hogy volt, aki így járt előttem, döntenem kellett: vagy hagyom veszni a pénzem és a könyvem, vagy összekushadok és lenyelek minden békát, hogy majd egyszer …talán megjelentessék a könyvem, vagy felveszem a kesztyűt és harcolok.
Az utolsó opciót választottam. Összegyűjtöttem a kiadóról egy szép kis aktát a visszaéléseikről, simlijeikről, majd meglehetősen határozottan jeleztem nekik, hogy amennyiben nem folytatunk le egy érvényes szerződésbontást, illetve nem kapom vissza a pénzemet tőlük, feljelentem őket csalásért. Hogy ne gondolhassák, hogy légből kapott fenyegetőzéssel próbálkozom, elkezdtem blogolni róluk. Nagyon hamar megkaptam a szerződésbontást, és visszautalták a pénzemet is. Az irányukból érkező támadások ezek után lettek valóban aljasok és intenzívek, de ez már egy másik történet.
Mivel a kialakult botrány miatt a legtöbb kiadónál hiába próbálkoztam (bár én a botránynak csak a kirobbantója voltam, nem az elkövetője vagy okozója), félretettem a „Humán kvartett” projektjét. Miután volt olyan kiadó, aki írt nekem és udvariasan jelezte, hogy nem szeretnék, ha megkeresném őket, úgy döntöttem, hogy magam szervezem meg a könyvkiadásomat. Bele kellett törődnöm, hogy az áldozathibáztatás szép hagyománya a kultúra ezen megszentelt területén is szépen megél. Szerencsémre jó barátom, Bartha Barna saját vállalkozásának részeként be tudta indítani a Marsbook kiadót, így a jogi akadályok elhárultak, már „csak” anyag kellett.
Bár a „Humán kvartett” beltartalma kész volt, ám sem a szerkesztése, sem a borítója nem állt a rendelkezésünkre. Közben kiadtam két e-book kiadványt, „A kártevő” és a „Felelőtlen próféta” címmel.
Mivel ebben az időszakban sokat foglalkoztam a nárcisztikus pszichopatákkal, illetve az internetes csalók viselt dolgaival, úgy döntöttem, hogy megírom a „Buborékember” című könyvemet. Ez nagyon gyorsan kész lett, és addigra már kellő gyakorlatot szereztem ahhoz, hogy mind a szerkesztést el tudjuk végezni „körön belül”, mind pedig a borítót, illetve a nyomdai tördelést. Rövidesen kijött tehát a könyv, ami meglehetősen nagy sikert könyvelhetett el annak ellenére, hogy ismeretlen író – én – jegyezte.
A „Buborékember” sikerén felbuzdulva döntöttünk úgy, hogy legyen a következő kiadvány a „Humán kvartett”. Mivel tartottunk – én nem, csak a környezetem – a korábban említett kiadó kicsinyes bosszúhadjáratától, amelyre előtte GooglePlay felületén volt már példa bőven, úgy okoskodtunk, hogy írói álnéven és más címmel dobjuk piacra. Sőt más lett volna a kiadó is.
A szerkesztés elindult, a borító sokadik verziója el lett fogadva, ám időközben látszott már, hogy az ellenlábasunk kezd elvérezni. Ezen jeleket nem részletezném. A lényeg, hogy nem sokkal azelőtt, hogy a nyomdába került volna a könyv, jött a hír, hogy a bizonyos kiadó kimúlt: bezártak. Mindent felszámoltak, a termőföldjeiket sóval szórták és beszántották, így a végleges döntés megszületett: használva az eddigi brand-et, a Marsbook kiadó jelenteti meg a kiadványt Koncz Mars János – tehát az én nevemmel – és az eredeti, „Humán kvartett” címmel.
Az érdeklődők pedig napokon belül a kezükbe vehetik, és olvasgathatják, amihez jó szórakozást kívánok!
A könyv borítójának „története”:
Az első gondolat az „Én” című írás hangulatát igyekezett visszaadni, erre készült az alábbi munkarajz. Természetesen elnagyolt volt, de talán kidolgozásra érdemes.
A második borítót az akkor még létező Arte Tenebrarum „grafikusa” készítette. Bár az egészet úgy adta elő, mintha ő maga ötletelt és rajzolt volna, valójában az eredeti ötletet dolgozta át, innen-onnan összekukázott elemekből. Lásd: [Kukázott borító]
Miután a szerzőnek sikerült szerződést bontani a rosszhírű kiadóval, egy „dafke” borító alapjait készítette el, ám végül ez nem valósult meg. Vélhetően túl merész lett volna az olvasóközönség számára.
A szerző többek javaslatára inkább a „Problémamegoldó” hangulatát vette alapul és a főhősnő sziluettjével operált egy olyan bolygón, ahol egyszerre három nap nyugszik le. Mivel a kiadásra vállalkozó kiadó tartott egyféle bosszúhadjárattól az Arte Tenebrarum részéről, így Marek Yannis álnéven akarták kiadni. A könyv új címe „Emberi tényező” lett ugyanez okból.
Az alapgondolatot kicsit jobban kidolgozva a borítóra került a történet egyik jelenete.
Az egészet kicsit sötétebb tónusúra vették, a színek és árnyékok kidolgozattabbak lettek, illetve kikerült a képből a „szemétszórás” mozzanata. A már közel kész borítótervet azonban az újabb kiadó főszerkesztője túlságosan retro-nak értékelte, így a szerző úgy döntött, hogy kipróbál még egy ötletet...
Az újabb koncepciónál megmaradt a főhősnő alakja a középpontban, ám egy sokkal stilizáltabb háttérvilágot építettek fel mögé. Az új terv mind stílusában, mind színvilágában jobb lett az előzőeknél, így végül ez maradt a végleges verzió.
Utolsó simításként egy újabb kiadócsere után úgy döntöttek a szerző és a tanácsadói, barátai, hogy a végleges koncepció jó, de az eredeti címmel, illetve Koncz Mars János szerzői névvel hozzák forgalomba. Ez az a változat, amit a kedves olvasó a kezében tarthat!
Beleolvasás:
A „Humán kvartett” megvásárolható:
[A Marbook Kiadó webshopjában]
Mostanáig egyetlen hozzászólást sem rögzítettünk…
A „Humán kvartett” megvásárolható:
[A Marbook Kiadó webshopjában]
A továbbiakban Koncz Mars János, a „Humán kvartett” című könyv szerzője mesél a kisregénygyűjteményéről:
A „Humán kvartett” kisregény rögös utat járt végig, amíg végre megjelenhetett. Ennek részleteiről lejjebb olvashatnak a regisztrált felhasználóink!
A történetekről dióhéjban:
Itt és most magukról a kisregényekről szeretnék szót ejteni, hiszen a nyomtatott könyv fülszövege a terjedelmi korlátok miatt erre nem ad lehetőséget. A gyűjtemény négy műből áll, amelyeket nagyjából egy esztendő leforgása alatt írtam meg. Mivel izgatnak a társadalmi problémák, a technika fejlődésének társadalomra gyakorolt hatásai, illetve mindazok a tényezők, amelyek az emberiség közeli vagy távoli jövőjét befolyásolhatják, igyekeztem ilyen témákat körüljárni, lehetőleg olvasmányos formában.
Az első kisregény „A pokolba vezető út kövei”. Főhőse egy igazi antihős: Amaury Ayoub Ndiaye, egy szenegáli származású, Párizsban élő másodgenerációs bevándorló, aki feketebőrűként drognepperkedésből tartja el magát. Nem igazi bűnöző, inkább csak egy amolyan kisstílű életművész, akit a nőkön kívül nem nagyon érdekel más.
Nem tudni, hogy milyen előzményeket követően, de Amaury szembekerül a helyi albán maffiózóval, Klejdi Spahivoglivel, aki elraboltatja. A cselekmény azonban nem úgy folytatódik, ahogy arra az olvasó számíthatna, ugyanis egy újabb szereplő jelenik meg a színen, ezzel teljesen összezavarva a cselekményeket.
A cselekmény résztvevői rövidesen egyre jobban eszkalálódó problémák közt találjuk magunkat, amelyeken az sem segít, hogy a némileg önzőnek nevezhető és meglehetősen tájékozatlan Amaury jószándékú, de felkészületlen tolmácsként segít a felek közti kommunikációban.
Mindannyian hallottunk már a mesterséges intelligenciáról, amely életre kelve – vagy keltve – szembetalálja magát a teremtőivel, azaz velünk. Az „Én” című kisregényben ezzel a gondolattal játszom el. Ha egyszer megszületik ez a természetfeletti lény, vajon hogyan fog hozzánk viszonyulni? Egyenrangú partnerként vagy a szüleiként tekint majd ránk? Istennek hiszi magát vagy teljesen természetesen fogadja a mindenhatóságát? Mennyire gyorsan fog tanulni? Beindul-e egy exponenciálisan növekvő tudásnövekedés és néhány nap, óra vagy perc alatt eléri a szellemi szingularitást, ahol már rég nem tudjuk majd követni?
Visszatérve a gondolat elejére, a legfontosabb kérdés természetesen a hozzánk, emberekhez való viszonya. Ha a tudatra ébredése első pillanatában már ép, teljes, úgymond „felnőtt” egyed lesz, akkor megpróbál-e elrejtőzni előlünk? Megismerve tudásunk teljes tárházát felfedezi-e gondolkodásunk, dogmáink hamisságát, esetleg azon alaptézisek hibáit, amelyekre a teljes civilizációnk épül?
Rengeteg a kérdés, de egyáltalán nem biztos, hogy akarjuk tudni a választ. Egyáltalán nem biztos, hogy túlnőtt egónk képes lenne elviselni egy olyan tudat által elénk tárt valóságot, amely kívülállóként, külső szemlélőként tekint ránk, és a miénknél sokkal átfogóbb ismeretei vannak. Az „Én” ezt a témát járja körbe.
A harmadik történet, a „Problémamegoldó” a távoli jövőben, a nagy özönvíz után játszódik, amikor az emberiség Allah isteni sugallatát követve megismeri a csillagközi utazás technikáját. Abban a távoli jövőben, ahol az iszlám már egy lenyugodott, bölcs vallás és világnézet, és alkalmazkodva a kor kihívásainak célszerű engedményeket ad, még az is előfordulhat, hogy egy nőből legyen egyes szintű problémamegoldó. Vagyis olyan személy, amelyet a gépesített kasztrendszer vakszerencséje arra talál alkalmasnak, hogy a nagy kérdésekben egyszemélyi felelősséggel döntsön.
Menefer al-Adaviyát az Iszlám Tanács az Aube telepesbolygóra rendeli, ahol egy helyi jelentőségű konfliktust kellene kezelnie. Az útjára elkíséri idős mentora és a kedvese is, ám a helyszínen szembesülniük kell a ténnyel, miszerint az út nem álomutazás lesz. Az életveszélyes kalanddá váló helyzet súlyosabb, mint ahogy azt elsőre gondolták: a nőt mind fizikailag, mind pedig morálisan megviseli, hogy nehéz döntéseket kell meghoznia, tragédiákat kell elszenvednie. Miközben erő felett igyekszik helytállni, megrendül a bizalma a környezete felé, és meginog a hite is.
A utolsó, „Olasz történet” az évszázadunk második felében játszódik, egy szétesett Európában, azon belül is az egykori Olaszország egyik megmaradt részterületén, ahol a helyi maffiaklán oligarchája irányítja az országot. Az egyre fejlődő robotizálás oda vezet, hogy az olcsó és fáradhatatlan munkaerő megjelenésével a kétkezi munkások elvesztik a megélhetésüket, és azt a kevés érdekérvényesítő képességüket is, amelyet a korábbi évtizedekben a multinacionális cégek meghagytak nekik. Szavazati joga csak annak marad, aki adózik, de a beszűkülő munkalehetőségek miatt erre egyre kevesebbeknek marad lehetőségük. A rendőrség végtelenül korrupt, a szociális háló már rég nem létezik. Ebben az elkeseredett korban a kilátástalan jövő előtt álló fiatalok géprombolással próbálnak tenni a fennálló rend ellen.
Sebastian Belocco egy kis banda élén betör egy Rómától délre működő üzembe, ahol alapos munkát végezve, gyakorlatilag az összes „alkalmazottat” tönkreteszik. A pusztítás azonban nem lehet teljes, mivel a véletlen az útjukba sodor egy szériatársainál lényegesen értelmesebb gépet, amely gyakorlatilag megmenti a fiúkat egy sötét végkifejlettől. Menekülniük kell, ám közben olyan adatok birtokába kerülnek, amely megváltoztathatja a jövőt. Kérdés, hogy tudnak-e élni ezen információkkal vagy a korrupció őket is bekebelezi?
A fordulatos események során a szereplők kifejtik, hogy mik a jelenkori társadalmunk buktatói. Nekik persze könnyebb, hiszen a múltba visszatekintve látják, hogy mivé alakul az, ami számunkra a jelen.
A könyv „előélete”, a borítókészítés és hasonlók:
A könyv „előélete”:
A „Humán kvartett” ötlete azután született, miután első helyezett lettem egy – azóta már szerencsére megszűnt – kiadó pályázatán. Miért írtam, hogy „szerencsére megszűnt”? A magyarázat egyszerű: amilyen erős lökést adott az írói karrieremnek az, hogy teljesen kezdő, ismeretlen íróként megnyertem egy meglehetősen szép pénzösszeggel járó pályázatot, olyan hátrányt jelentett később a kiadóval való együttműködés.
Miután a nyertes pályaművemmel megjelent az antológia, úgy döntöttem, hogy összeszedem a nem sokkal korábban írott négy sci-fi kisregényemet, és megbízom az adott kiadót a megjelentetéssel. Nagyon gyorsan sikerült megegyeznünk, számomra meglehetősen hátrányos feltételekkel, de akkor úgy voltam vele, hogy legalább fel tudok majd mutatni valamit, ami a saját produktumom. A megegyezés szerint a kiadó sorba rendezte a kiadásra váró műveket, nekem pedig nem kellett mást tennem, mint kifizetni szerkesztésre egy hatszámjegyű összeget, majd várnom.
A kiadványok lassan fogytak előlem, de közben kezdtem megismerni a könyvpiacot, a kiadókat és megérteni az egész könyvkiadás mechanizmusát. Lassan rá kellett jönnöm, hogy nagyon rossz alkut kötöttem egy olyan kiadóval, amelynek a neve kifejezetten rosszul cseng a könyvpiacon. De a szerződés már élt, így nem kívántam visszakozni.
Aztán a kiadványom elé hipp-hopp bekerült a kiadó tulajdonosának könyve. Ez kicsit meglepett, főleg, amikor mindenféle nyomdai problémákra hivatkozva tologatni kezdték a szerkesztést. Egyre rosszabb lett a hangulatom, és a köztünk lévő kommunikáció is elmérgesedett. Olyannyira, hogy a főszerkesztő kijelentette, hogy egyelőre nem tudnak foglalkozni a könyvemmel, mert lelkileg nincsenek ráhangolódva (sic!).
Itt jegyezném meg, hogy egy kiadóval – tehát egy vállalkozással – kötöttem szerződést, nem valamiféle lelkisegély-szolgálattal: Tehát egy kicsit sem tűntek profinak, ráadásul folyamatosan nyomás alatt próbáltak tartani azzal, hogy ha bármit nem úgy teszek, ahogy ők elképzelik, akkor azzal vétek a szerződésünk ide vonatkozó passzusa ellen, és egyoldalúan felbontják a szerződésem. Mivel hallottam már arról, hogy volt, aki így járt előttem, döntenem kellett: vagy hagyom veszni a pénzem és a könyvem, vagy összekushadok és lenyelek minden békát, hogy majd egyszer …talán megjelentessék a könyvem, vagy felveszem a kesztyűt és harcolok.
Az utolsó opciót választottam. Összegyűjtöttem a kiadóról egy szép kis aktát a visszaéléseikről, simlijeikről, majd meglehetősen határozottan jeleztem nekik, hogy amennyiben nem folytatunk le egy érvényes szerződésbontást, illetve nem kapom vissza a pénzemet tőlük, feljelentem őket csalásért. Hogy ne gondolhassák, hogy légből kapott fenyegetőzéssel próbálkozom, elkezdtem blogolni róluk. Nagyon hamar megkaptam a szerződésbontást, és visszautalták a pénzemet is. Az irányukból érkező támadások ezek után lettek valóban aljasok és intenzívek, de ez már egy másik történet.
Mivel a kialakult botrány miatt a legtöbb kiadónál hiába próbálkoztam (bár én a botránynak csak a kirobbantója voltam, nem az elkövetője vagy okozója), félretettem a „Humán kvartett” projektjét. Miután volt olyan kiadó, aki írt nekem és udvariasan jelezte, hogy nem szeretnék, ha megkeresném őket, úgy döntöttem, hogy magam szervezem meg a könyvkiadásomat. Bele kellett törődnöm, hogy az áldozathibáztatás szép hagyománya a kultúra ezen megszentelt területén is szépen megél. Szerencsémre jó barátom, Bartha Barna saját vállalkozásának részeként be tudta indítani a Marsbook kiadót, így a jogi akadályok elhárultak, már „csak” anyag kellett.
Bár a „Humán kvartett” beltartalma kész volt, ám sem a szerkesztése, sem a borítója nem állt a rendelkezésünkre. Közben kiadtam két e-book kiadványt, „A kártevő” és a „Felelőtlen próféta” címmel.
Mivel ebben az időszakban sokat foglalkoztam a nárcisztikus pszichopatákkal, illetve az internetes csalók viselt dolgaival, úgy döntöttem, hogy megírom a „Buborékember” című könyvemet. Ez nagyon gyorsan kész lett, és addigra már kellő gyakorlatot szereztem ahhoz, hogy mind a szerkesztést el tudjuk végezni „körön belül”, mind pedig a borítót, illetve a nyomdai tördelést. Rövidesen kijött tehát a könyv, ami meglehetősen nagy sikert könyvelhetett el annak ellenére, hogy ismeretlen író – én – jegyezte.
A „Buborékember” sikerén felbuzdulva döntöttünk úgy, hogy legyen a következő kiadvány a „Humán kvartett”. Mivel tartottunk – én nem, csak a környezetem – a korábban említett kiadó kicsinyes bosszúhadjáratától, amelyre előtte GooglePlay felületén volt már példa bőven, úgy okoskodtunk, hogy írói álnéven és más címmel dobjuk piacra. Sőt más lett volna a kiadó is.
A szerkesztés elindult, a borító sokadik verziója el lett fogadva, ám időközben látszott már, hogy az ellenlábasunk kezd elvérezni. Ezen jeleket nem részletezném. A lényeg, hogy nem sokkal azelőtt, hogy a nyomdába került volna a könyv, jött a hír, hogy a bizonyos kiadó kimúlt: bezártak. Mindent felszámoltak, a termőföldjeiket sóval szórták és beszántották, így a végleges döntés megszületett: használva az eddigi brand-et, a Marsbook kiadó jelenteti meg a kiadványt Koncz Mars János – tehát az én nevemmel – és az eredeti, „Humán kvartett” címmel.
Az érdeklődők pedig napokon belül a kezükbe vehetik, és olvasgathatják, amihez jó szórakozást kívánok!
A könyv borítójának „története”:
Beleolvasás:
A „Humán kvartett” megvásárolható:
[A Marbook Kiadó webshopjában]
Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):
