A Marsbook weboldala sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az ön számára legmegfelelőbb működéshez muszáj elfogadnia a használatukat. Sütik szabályzata
A nagyobb tartalmi vagy szerkezeti változtatások a mű szerkesztése során minden esetben a szerzővel egyeztetve történnek meg?
Természetesen. A folyamat elején egyszer elolvassuk az eredeti, nyers szöveget, hogy lássuk, nincs-e benne logikai hiba. Ez nem jellemző, de előfordulhat. Ha van, akkor ezt jelezzük, és megkérjük a szerzőt, tegye rendbe. Ezt nem mi végezzük, hiszen nem mi szeretnénk megírni (átírni) a szerzeményt.
Amint az alap rendben van, kisebb részekre bontjuk a művet – van, ahol fejezetekre, van, ahol fejezetcsoportokra vagy részekre – és elvégezzük egy-egy ilyen egység szerkesztését, javítását. Amennyiben nem kellett nagyobb, több bekezdésnyi részeket átmozgatni vagy átírni, akkor ezzel egyszerre a korrektúrázás is folyik. Amint elkészülünk, elküldjük a szerzőnek. Ha kérdések merülnek fel, azt is feltesszük. Innentől a szerzőnél „pattog a labda”, ám ha nem merült fel olyan gond, ami miatt várnunk kell a válaszára, mi dolgozunk a következő egységen.
Amint visszakapjuk a szerzőtől az anyagot, két dolog történhet:
Ha jóváhagyta a javításunkat, akkor csatoljuk a végleges anyaghoz, azaz a szerkesztői példányhoz.
Ha nem fogadja el valamely változtatást, akkor átbeszéljük. Itt nyilván nem merülhet fel vitaalapként, hogy pl. „szerintem ezt a szót nem így írják”. Ha a szerző másként gondolja, mint mi, akkor indokolnia kell. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szerző nem mondhat ellent. Mi sem ismerünk minden kifejezést, szólást stb, tehát nyitottak vagyunk az újra, csupán nem kívánunk parttalan vitába kezdeni. (Az írásmódokban és szabályértelmezésben alapnak a 2025-ös Osiris Helyesírás és az Akadémiai Kiadó A magyar helyesírás szabályai kötet tizenkettedik kiadását tekintjük.)
A javításhoz magyarázatot is fűz a kiadó?
Amennyiben szükséges, akkor igen. A javítást változáskövető módban végezzük, tehát a szerző az összes változtatást látja. A vesszőhibákat, helyesírási hibákat külön nem magyarázzuk, és a szóismétlések miatti szókiváltást sem mindig.
Mekkora példányszámban jelenik meg a könyv?
Ez attól függ, hogy ön elsőkönyves szerző-e, van-e valamilyen előismertsége. Általánosságban első körben 50 példányt nyomtatunk csupán. Bár ez így nyilván lényegesen drágább, mintha 150-200 darabbal kezdenénk, de nem kívánunk raktárra dolgozni.
Tehát az induló darabszám általában 50 darab, amelynek fogyása közben látjuk, hogy nagyjából milyen dinamikával kell újranyomtatnunk a kötetet, milyen a fogadtatása, mely alzsánerek figyelmét kelti fel stb. Ebből az adagból küldjük el a tiszteletpéldányt a szerzőnek, illetve a kötelespéldányokat. Amint látjuk, hogy kifogyóban a készlet, utánrendeljük a következő tételt, itt már mérlegelve a mennyiségnél, hogy mennyi idő alatt futott ki az első széria. Előtte javítjuk az esetleges benne maradt hibákat, ha szükséges.
Mi van akkor, ha a szerző szeretné meghatározni a kiadott példányszámot?
Ebben az esetben a magánkiadásos kiadási formát kell választania. A hibrid esetében ebbe a szerzőnek nincs beleszólása, mivel a darabszámokkal és a raktárkészlettel való egyensúlyozás a kiadó kockázatát minimalizálja.
A kiadó milyen terjesztési csatornákon forgalmazza a könyveket?
A kiadónk kizárólag a kiadó webshopjában árusítja a termékeit. Nincs szerződésünk a könyvnagykereskedésekkel és könyvesboltokkal, mivel az extrém magas (55-65%) jutalékuk miatt beszűkülnének a lehetőségeink, és nem tudnánk olyan szerzőknek megelőlegezni a bizalmat, akiknek a jelen formában igen.
Az első 50 eladott példány után nem jár jutalék, de az 51. példánytól kezdve minden eladott könyv után 30%?
Igen. Pontosan így van. Minden eladott példány után 30% jutalékot adunk. Itt fontos megjegyezni: a szerző számára már eleve 30%-os szerzői kedvezménnyel átadott kötetek nem számítanak eladásnak, ahogy a kiadói nyereményjátékokban felajánlott darabok, az esetleges cserekötetek és a recenziós példányok sem.
A 30%-os jogdíj az eladási ár 30%-át jelenti?
Nem. A 30%-os jutalék az adott kötet megjelenési ára alapján számolandó. Ez mind nyomtatott, mind elektronikus formátumokra (e-könyv) érvényes. Ha tehát egy könyv nyomtatott köteten feltüntetett ára 4000 Ft, akkor a szerző az 51. darabtól számolva minden eladott könyv után 1200 Ft-ot kap, attól függetlenül, hogy a kiadó mennyiért adta el: így az elszámolást nem befolyásolják az akciók stb.
Ha az első nyomás kötetei elfogynak, ki viseli az utánnyomás költségeit?
Mi, azaz a kiadó.
Az utánnyomásról a kiadó dönt, vagy ehhez újabb szerzői hozzájárulás szükséges?
A szerződés ideje alatt a kiadó köteles gondoskodni arról, hogy a kötet elérhető legyen (maximum 7 munkanap „kiesés” lehetséges, de nekünk sem jó, ha egy kötetetre lenne igény a vevők részéről, mi pedig csak sajnálkozni tudunk, tehát amikor úgy látjuk, hogy fogyatkozik a készlet, utánrendelünk. Mindehhez nem kell külön szerződést kötni, ez a kiadó feladata.
A borító elkészítésénél mennyire van lehetőségem szerzőként beleszólni a koncepcióba, illetve a végleges borító jóváhagyásába?
A borító elkészítésekor először megkérdezzük a szerzőt, hogy létezik-e valamiféle kép a fejében, vagy teljesen ránk bízza a tervezést. Amint megvan a borító koncepciója, készítünk vázlatot az elképzelésünkről, és megmutatjuk a szerzőnek. Ha egyetért, akkor azt dolgozzuk ki, ha nem, akkor átbeszéljük, mit szeretne. Tehát együtt alakítjuk ki a végső képet. Nem zárkózunk el attól sem, hogy másvalaki készítse el a borítót, de ez esetben ezt egyeztetnünk kell (technikai feltételek, jogi részletek stb.)
A szerződés milyen időtartamra szól?
A szerződés határozatlan idejű, ám ezt a szerződés szövege pontosítja: minimum két évre szól (a kiadó ez idő alatt kér kizárólagosságot a felhasználási jogokra), amit ezt követően bármely fél egyoldalúan felmondhat. A Szerző általi felmondás esetén az utolsó utánrendelésből fennmaradó raktárkészleti mennyiséget a kiadó még eladhatja.
A kiadó milyen felhasználási jogokat kér a műre?
A szerződés ideje alatt az alábbi jogokat kéri a kiadó (mivel ezek nélkül nem végezheti el a könyvkiadást): többszörözés joga, terjesztés joga, átszerkesztés joga
A kiadási jogokat kizárólag nyomtatott kiadásra kéri a kiadó, vagy az e-könyv, hangoskönyv kiadására is?
A jogokat nyomtatott és e-könyv verzióra kérjük. Az e-könyv elkészítését általában a nyomtatott kiadvány megjelenése után fontoljuk csak meg, de erről megelőzően egyeztetünk a szerzővel.
Idegen nyelvű kiadás és egyéb felhasználási módok (pl. filmfeldolgozás, színpadi megjelenés stb.) is a kiadási/felhasználási jogok részét képezik?
Nem. A Marsbook Kiadó CSAK magyar nyelvű megjelenések kiadási jogait kéri, és KIZÁRÓLAG nyomtatott és/vagy e-könyv formátumú megjelentetésre.
A kiadó milyen marketing és promóciós támogatást biztosít a megjelenő könyvek számára?
Minden kiadott könyvünkhöz elvégzünk egy beharangozót a közösségi felületeinken (Facebook, Instagram, Moly stb.), majd ezt követően a megjelenés után egy újabb fizetett megjelenéssort. Ezekért külön nem kell fizetni a szerzőnek. Igény esetén – egyedi árszabással – megszervezünk külön kampányokat (pl. tíznapos Moly kampányt). Emellett előre meghatározott készlet erejéig recenziós példányokat biztosítunk bloggerek számára (lásd: „Recenziós példány” gomb bizonyos kötetek konkrét weblapján)
A kinyomtatott könyvek az én tulajdonomat képezik majd, vagy a kiadóét?
A kiadóét.
Hány tiszteletpéldányt kapok?
Egy darabot adunk térítésmentesen.
Kapok valamilyen kedvezményt, ha rendelek a kötetemből?
Igen. A szerzőknek adható 30%-os kedvezményt biztosítjuk.
Választhatok én nyomdát?
Nem. A kiadó szerződött nyomdával vállal együttműködést.
Hogy történik az elszámolás?
A velünk szerződő íróknak be kell regisztrálniuk a weboldalunkra. Bejelentkezve aztán a „Felhasználói adatok” => „Saját könyvek fogyási statisztikája” menüpont alatt valós időben láthatja az adatokat, a fogyást. A rendszer minden kifizetett kötetet jelez, amit felad a kiadó a csomagküldő cégekhez: utánvét esetén akkor, amikor megkapja a visszaigazolást.
Amint a jutalék összege túllép 10000 Ft-on, vagy lezárjuk az évet, és az összeg több 2500 Ft-nál, elszámolunk. Ilyenkor számla ellenében utaljuk az összeget.
Személyes átvétellel is forgalmaznak könyvet?
Nem.
Könyvesboltban kapható lesz a kötet, s ha igen, melyikben?
Nem terjesztünk könyvesboltokon keresztül, mivel nem vagyunk hajlandók nagykereskedésekkel szerződést kötni a megalázóan magas jutalékukkal.