2023.03.14 07.20 – (Marsbook Kiadó)

Kedvcsináló az év sci-fi antológiájához

A „Hallhatatlanok”…

Egy antológiáról nehéz úgy szót ejteni, hogy ne áruljunk el kulcsfontosságú mozzanatokat. Főleg akkor nehéz mindez, ha könnyen olvasható, gördülékeny és rövid írásokról van szó; mert ugyebár a téma az, hogy ki hogyan éli meg, próbálja feloldani a Fermi-paradoxont, amely talán az egyik legizgalmasabb tudományos kérdés, amellyel előbb-utóbb a csillagászattal picit is foglalkozó laikusok is szembesülnek. Mindez maximum 15 ezer karakterrel megírva.

A beküldött és elfogadott pályaművek – hogy stílszerűek legyünk – fénysebességgel érkeztek, mutatva, hogy mind a lehetséges nyeremény (a nyertes könyvét kiadjuk), mind pedig a téma foglalkoztatta amatőr szerzőinket. Szerencsére a sietség nem ment a minőség rovására, és csak igen kevés írást kellett elutasítanunk. Egy ezzel kapcsolatos anomáliáról picit lejjebb még beszélünk.

A szerzőink tehát szorgalmasan rótták a jobbnál jobb szövegeket a képernyőre, de olyan szélsebesen, hogy a pályázat kevesebb mint három hét alatt véget ért. Ezt követően rohamtempóban kellett dolgoznunk, mert bár menet közben is szerkesztettünk és korrektúráztunk, ám egyszerűen nem tudtuk utolérni magunkat. Való igaz, nem adtunk meg határidőt, így inkább csak valamiféle belső kényszer hajtott minket, ám úgy voltunk vele, hogy ha az íróink megtiszteltek minket a bizalmukkal, akkor mi is tegyük oda magunkat.

Aztán végre elkészültünk. Olvasva a műveket néhány gondolat szöget ütött a fejünkbe. Elsőként az, hogy több helyről hallottuk már a sztereotipikus kijelentést, miszerint a „nők nem tudnak sci-fit írni”. Nos …de! Pusztán annyi a különbség a női és a férfi sci-fi közt, hogy a férfiak általában elfogadják alapként a jelenlegi technikai ismereteinket és a világlátásunkat, amíg a nők főleg ez utóbbit bátran megkérdőjelezik és akár hipotézisként is merik kezelni mindazt, amit ma, jelenleg a valóságnak hiszünk. A másik markáns különbség, hogy az adott témában az urak inkább a hard vonalat képviselték a technikai jellegű megoldásaikkal, a hölgyek ellenben a soft terén domborítottak, azaz inkább a problémák elméleti, társadalmi és emberi vonalát boncolgatták. Persze van átjárás a két tábor stílusai közt, így gyakorlatilag igen széles palettát sikerült összeállítanunk.

A második tanulság, hogy a kapcsolatfelvétel gyenge láncszemeként mennyire sokan okolják a fajtánkat. Ráadásul nem is a technikai lemaradásunkat más, fejlettebb fajokhoz képest, hanem inkább a morális alkalmatlanságunkat. Ez a fajta önhibáztatás és önostorozás egyébként annak idején két film kapcsán is felmerült a nézői statisztikákból, amikor valamelyik egyetem kutatói megkérdeztek pár száz nézőt, akik korábban látták James Cameron „Avatar” vagy Neill Blomkamp „District 9” című klasszikusát, hogy kinek drukkoltak: a fajtánknak vagy az idegeneknek. A végeredmény hasonló lett, mint a mi „Hallhatatlanság” című antológiánk kapcsán. Ez bizony érdekes és elgondolkodtató. Ilyen rosszak lennénk? Vagy csak a csordaszellem tesz minket elviselhetetlenné bizonyos helyzetekben? Néhányan erre is keresik a választ az íróink közül.

A köteten belül voltak kifejezetten humoros írások, amelyek olykor kikacsintva, olykor saját gyengeségeinkre rámutatva vagy pusztán a helyzetből fakadó humor lehetőségével élve (mármint hogy eltérő fajok teljesen eltérően értelmezhetnek eseményeket, helyzeteket) csaltak mosolyt az arcunkra, esetleg ingereltek hangos röhögésre:

  • Mór Iván: Az ügyintéző
  • Moesma Woods: Távoli Suttogás
  • Thoma László: Bürokrácia
  • Királyházi Csaba: Alien a gatyámban
  • Ács Gergely: Jöttünk, láttunk, de nem találtuk a Földet

Találkoztunk a miénktől teljesen eltérő, idegen létformákkal, ahol a meg nem értésnek talán egyszerű fizikai okai voltak:

  • Kovács Bertold: Jelentés dilemma
  • Bartos Anita: Fényjáték
  • Erdős Sándor: A Zöldek
  • Logan Ainsley Moore: Az ötödik bolygó negyedik holdjáról

Volt írás, amely az adott környezetet szinte tudományos részletességgel ábrázolta:

  • Rádler Róbertnè: Flug
  • Radnóti Katalin: Utazás az Univerzumon keresztül

Akadtak a problémára újszerű – vagy legalábbis a megszokottól eltérő – válaszokat adók:

  • V. Dimitrij: Csillag
  • Molnár Nikolett: A végső döntés
  • Viháry Hanna: A Beszéd
  • Tóth Alán Zsolt: Enigma

…És a beküldött írások közt bizony-bizony szépirodalmi igényességű írások is akadtak, amelyek ha nem egy ilyen méltatlanul senkiföldjére száműzött zsánerben íródtak volna, mint a sci-fi, akkor bármely irodalmi lapban megállnák a helyüket:

  • Szelle Ákos: Karantén
  • Hana Emuna bat Avraham: A tökéletes másodperc
  • Molnár Eszter: A hang útja
  • Fejér Dániel: Ármányhold
  • Early Moon: Kukacjárat

A helyezésekért versenybe szálló írások több kategóriában is mutattak erényeket. Az ő listájuk „A 2023-as sci-fi pályázatunk nyertesei” című cikkünkben lelhető fel.

Az antológiára jellemző, hogy a külön kiemelt írásokon kívüli többi novella is fordulatos, érdekes vagy magával ragadó lett, így a kötet lapozgatása egy percre sem válik unalmassá. Bátran ajánljuk tehát a sci-fi iránt érdeklődő olvasóinknak:

Az elején meséltünk a kötetünket kísérő anomáliákról. Ahogy az eddigi ténykedésünk, úgy az üzleti modellünk, az öncélú, nevetséges kritikákat megfogalmazókkal szembeni hangnemünk és még ki tudja mi minden sokaknál „kiverik a biztosítékot”. Mi ezt kiadóként a helyükön tudjuk kezelni, eszünkben sincs tenni ellene, de természetesen boszorkányüldözésbe sem kezdünk. Megértjük, hogy munka nélküli illusztrátorként, meg nem értett íróként vagy épp csődközeli állapotban egyensúlyozó kiadóként ellenszenvesek vagyunk, ellenszenvesek a kiadványaink és „minden is”. Sima ügy: szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van; hogy őszinték legyünk, mi éreznénk legrosszabbul magunkat, ha az olykor el- vagy megkeseredett emberek nem mondhatnák el a gondolataikat. Ez mindaddig nem káros, amíg megmarad a verbális kommunikáció szintjén. Még az adott „kritikák” hangneme is nagyjából mindegy, hiszen ez általában magát a kritikust minősíti. Amikor valaki habzó szájjal próbál mást a földbe döngölni, ott azért a többség érzi, hogy a megnyilvánulás oka valamiféle frusztráció a kritikus részéről.

Ugyanakkor vannak, akik nem elégszenek meg azzal, hogy telekommentelnek egy-egy csoportot önnön lelki traumájukkal és mindezt kivetítik ránk. A pályázat ideje alatt kétszer kellett leállítanunk a pályázatok befogadását. A két „támadás” majdnem egy időben, az egyik, önmagát irodalminak aposztrofáló Facebook csoportban létrejött hiszticunamival egy időben történt. Vélhetően a két incidensnek semmi köze sem volt egymáshoz, ugyanakkor elgondolkodtatott minket, hogy azok, akik korábban a saját állításuk szerint egy meglehetősen gátlástalan eszközöket, virtuális maffiamódszereket alkalmazó kiadó botrányos tevékenységétől szenvedtek, most ugyanolyan módszerekkel éltek pusztán azért, mert nem tetszik nekik a kiadónk működése (jeleznénk, hogy a kritikus illetők soha nem voltak az íróink, az ügyfeleink és vélhetően a vevőink sem).

Mindkét támadás 01.18-án esett meg:

Az egyik támadást leginkább a gyáva, pitiáner és röhejes próbálkozások közé sorolnánk. Tíz óra magasságában egy ostoba kisegér egy amszterdami IP címről értelmetlen zagyvaságokat töltött fel kamu e-mail cím kíséretében. Annyira tyúkeszű volt, hogy a munkahelyi gépe budapesti hálózatán csatlakozott fel az amszterdami céghez egy visszakereshető statikus IP címról és nem proxy-t használt, így pontosan ismerjük a cég nevét, székhelyét. A cég szerveréhez VPN-en keresztül csatlakozott egy szlovák IP-ről, így nagyjából három perc alatt be tudtuk azonosítani, hogy egy dunaszerdahelyi hálózatot használ, tehát környékbeli (mint később kiderítettük, Dunaszerdahelytől 24 kilométerre, egy 13 ezres lélekszámú, szlovák kistelepülésen él az illető). Nem kívántunk pontosabban utánanézni, de rövidesen a személyazonosságát is megtaláltuk a Facebook-on, de maga a kísérlet annyira gyenge és szánalmas volt, hogy miután kiröhögtük magunkat, egyszerűen tiltottuk az adott IP címet és nem csináltunk ügyet belőle. Természetesen, ha valódi kárt okozott volna, semmiféle nehézséget nem jelentett volna megtudnunk a pontos címét, és elbeszélgetnünk vele.

A másik támadó aznap délután egy úgynevezett „terheléses támadást” indított a szerverünk ellen. Mivel ez bűntény, elgondolkodtunk azon, hogy a hatóságok segítségét kérjük, de aztán végiggondolva a sok macerát és hogy az esetek milyen magas aránya marad felderítetlenek az efféle eseteknél, inkább IT eszközöket igénybe véve, egyszerű zónatiltással ki tudtuk küszöbölni a bajt.

Mivel szeretjük a tréfát, ezért az első kis tréfamester egyik írását fenn hagytuk, hadd törje a fejét, majd megkértük Koncz Mars János szerzőnket, hogy az adott csoport és a beazonosított „úriember” hozzászólásait elolvasva kanyarítson belőle egy novellát, amely feldolgozza a történteket, ugyanakkor választ is ad a Fermi-paradoxonra. Ez lett a Helyi Űrismeret Nélküli Gittegylet írói álnéven megírt „A konkurencia”. Ez természetesen nem vett részt a pályázaton, csak utólag szerkesztettük hozzá.


A témához kapcsolódó oldalak:

Ön nem állította még be a sütik (cookie) elfogadását. Enélkül a marsbook.hu weboldal nem tud az elvárásoknak megfelelően működni, és nem használható a webshop! Minden sütit elfogadhat, de utólag kiválaszthatja az önnek legmegfelelőbb kombinációt is (lásd: Menü -> Sütik):


Nem fogadom el a sütiket!

Információkat olvasnék a sütikről
cikk_kedvcsinalo_hallhatatlanok